HAZA DUNATÁJ Nyilvános illemhelyből hajléktalan menedék?

Nyilvános illemhelyből hajléktalan menedék?

3294
hirdetés

Régóta vagyunk kénytelenek foglalkozni azzal a felettébb szomorú ténnyel, hogy városunk gazdálkodása évek óta mélyrepülésben van, még ha ezt egyes városatyák igyekeznek tagadni, sőt az ellenkezőjét állítani. Ez a tény újra megerősítést nyert a legutolsó testületi ülésen is, amikor egyebek mellett megtudhatta a város lakossága, hogy 10 %-al drágul az ivóvíz, amit mi már előre beharangoztunk.

Viszont az emelés okait már nem közölték a nagyérdemű közönséggel, így csak találgatni tudunk, hogy vajon a víz világpiaci ára emelkedett vagy valami más, egyéb ok miatt vagyunk kénytelenek többet fizetni a vízért. Ez a többlet fizettetés persze nem csak a KomVak monopóliuma, hanem más városi cégek is hasonlóképpen lopják ki apránként a pénzt a zsebeinkből. Példának okáért a CALOR kft-t hoznánk fel, mivel a testületi ülésen az is elhangzott nagy büszkén, hogy a távhő díja nem emelkedik ez évben. A valóság azonban az, hogy mivel a város kb. 100 ezer euróval támogatta a céget, így téve lehetővé, hogy az továbbra is magasabb árat számlázzon a lakosoknak, mivel egyébként kénytelenek lettek volna a távhő árát csökkenteni. Erről is írtunk már, külön kiemelve Less Károly érdemeit ennek a helyzetnek a fenntartásában. Remélhetőleg a választók majd a választásokon értékelik ezt a pénzelszívó magatartást a képviselő úr részéről. Szeretnénk megjegyezni, hogy ez a 10%-os emelés egyébként biztos megjelenik majd a távhő árában, mivel ez a távhő szerves részét képezi. Tehát hazugság, hogy nem fog emelkedni a távhő illetve a melegvíz ára. Ez a számunkra teljesen felfoghatatlan hozzáállás a város szinte minden tevékenységében megnyilvánul, párosulva azzal a példátlan pökhendiséggel, amivel a városi tisztviselők figyelmen kívül hagyják az általánosan érvényes szabályzásokat. A nagyvilágban járva például szinte megszokott, hogy a mozgássérült vagy egyéb hátrányos helyzetű autósok nemhogy behajthatnak a mások előtt lezárt utcákba is, de még külön parkolóhelyeket is kialakítanak számukra. Városunk központjába behajtva viszont azzal szembesülnek, hogy még meg is büntetik őket a városi rendőrök, akiknek egyébként nyilván ki lett adva utasításba, hogy a parkolódíj beszedése és a bírságolás a legfontosabb teendőjük. Nyilván ezért nincs idejük figyelni például olyan jelenségekre, mint amilyenre a környékbeli üzletekben dolgozó alkalmazottak hívták fel figyelmünket, hogy a Szent István szobor melletti nyilvános WC jelenleg hajléktalan menedékhelyként üzemel. Egyébként semmi bajunk a hajléktalanokkal, csak arra gondolunk, hogy ha egyszer majd újra turisták fognak sétálni városunk utcáin, a nyilvános illemhelyekre talán még szükség lesz. Az ugyancsak elgondolkodtató, hogy mindez a városi kameramegfigyelő rendszer hatósugarában történik. Hogyan lennének képesek a városi rend őrei közbelépni, ha például valakit ott kirabolnának, vagy megtámadnának?

 

DUNATÁJ HETILAP 8/2021

hirdetés
Previous articleSzlovákia megvásárolt kétmillió adag orosz vakcinát
Next articleA Selye gimi újabb HÓD-ítása – az idei e-Hód verseny összefoglalója