HAZA HÍR-MIX Nyílt napok a Selye János Gimnáziumban

Nyílt napok a Selye János Gimnáziumban

1020
hirdetés

Nyílt nap 2013_22A komáromi Selye János Gimnázium igazgatósága és tantestülete 2013. november 19-20-án nyílt napokat rendezett az alapiskolák 9. osztályos tanulói számára. A másfél órás program első részében az általános iskolákból érkezett érdeklődő végzős diákoknak és szüleiknek bemutatták a gimnázium múltját és jelenét, majd tájékoztatták őket a gimnáziumban folyó oktatásról, az új érettségi vizsgákról, az iskolán kívüli tevékenység különböző formáiról, a tavalyi iskolaév legnagyobb sikereiről, valamint a főiskolai – egyetemi továbbtanulás lehetőségeiről. A második részben a diákok óralátogatásokon vettek részt, a szülők és pedagógusok pedig kötetlen beszélgetés során kaptak választ kérdéseikre, például a kollégiumi elszállásolás lehetőségére. A nyílt napok nagy sikert arattak, hiszen a két nap alatt 8 járás 43 iskolájából összesen 181 diák és 104 kísérő (szülő, pedagógus) vett részt a rendezvényen, köztük 4 komáromi alapiskola 49 tanulója is. Remélhetően a tavaszi felvételi időszakban sokan választják közülük a Selye János Gimnáziumot.

Fonód Tibor,

a Selye János Gimnázium igazgatóhelyettese

dunataj.sk

hirdetés
Previous article„Egy csók és más semmi”
Next articleDrámai befejezés után Komárom örülhetett