HAZA SJG Nyílt napok a komáromi Selye János Gimnáziumban

Nyílt napok a komáromi Selye János Gimnáziumban

375
hirdetés

A komáromi Selye János Gimnázium igazgatósága és tantestülete 2023. november 21-22-én (kedden és szerdán) nyílt napokat rendezett az alapiskolák 9. osztályos tanulói számára a gimnázium épületében. A kb. másfél órás program első részében bemutattuk a végzős diákoknak, szüleiknek és a pedagógusoknak intézményünk múltját és jelenét, tájékoztattuk őket a gimnáziumban folyó oktatásról, az érettségi vizsgákról, az iskolán kívüli tevékenység különböző formáiról, valamint a főiskolai – egyetemi továbbtanulás lehető­ségeiről. A második részben a diákok óralátogatásokon vettek részt, a szülők és pedagógusok kötetlen beszélgetés során választ kaptak konkrét kérdéseikre.

Zsúfolásig megtelt az aula mindkét napon

Fenntartónk, a Nyitra megyei önkormányzat a 2024/25-ös tanévben négy első nagygimnáziumi osztály indítását engedélyezte (remélhetően 110 diákkal), emellett egy nyolcosztályos évfolyamot is szeretnénk, 17 diákkal. Az idei tanévben 23 osztályunk van, 515 tanuló jár ide, akik 10 járásból, 3 megyéből jönnek hozzánk tanulni. Gimnáziumunk kiváló eredményekkel dicsekedhet, a megye abszolút élmezőnyébe tartozik: a tanulmányi versenyek kiértékelésekor többször is az 1. helyen végzett, ám sajnos az utóbbi három évben elmaradt a középiskolákat megyei szintű kiértékelése. Jelen tanév egyik legnagyobb eseménye a GIMISZ diákszínpad megalapításának 30. évfordulója. Fontos, és mindenki számára inspiráló tény lehet, hogy szintén 30 évvel ezelőtt érettségizett iskolánkban Ódor Lajos, akinek életútja és eredményei a lehető legjobb példát mutathatják a mai fiataloknak is, hiszen saját tudására és szorgalmára alapozva kitartó munkával lett előbb a Nemzeti Bank alelnöke, majd az ország megbízott miniszterelnöke.

A Kaktusz diákújság főszerkesztője, Radi Barbara

A két nyílt nap alatt Selye János Gimnáziumot 48 alapiskolából 223 kilencedikes diák és 151 kísérő látogatta meg. Az iskola részéről Andruskó Imre igazgató, dr. Édes Erzsébet és Fonód Tibor igazgatóhelyettesek, Fehér Erzsébet titkárnő, valamint a diákönkormányzat részéről annak volt és jelenlegi elnöke Szántó Anna és Füleki Emma, valamint a Radi Barbara, a Kaktusz című diákújságunk főszerkesztője és Balla Viktória válaszolt a jelenlévők kérdéseire.

Dr. Édes Erzsébet, igazgatóhelyettes és Andruskó Imre, igazgató bemutatja az iskolát

Iskolánkban néhány éve már egy korszerű, minden igényt kielégítő sportpálya várja a diákokat: 1600 négyzetméternyi műfüves területet alakítottunk ki, körülötte rugalmas tartán futópályával. Kézilabda, kosárlabda és foci mellett a földbe süllyeszthető hálótartó oszlopoknak köszönhetően tenisz- és röplabdapályát is ki lehet alakítani. Két éve a Nyitra Megyei Önkormányzat döntése alapján 1,71 millió euró értékben felújítottuk, korszerűsítettük az iskola épületét, az elmúlt tanév során készült el a kerítés felújítása és az udvari parkoló térkövezése is.

A Diákönkormányzat elnöke, Füleki Emma

SJG

Fotók – Nagy András

hirdetés
Previous articleAláírta az államfő a 300 eurós nyugdíjkiegészítésről szóló módosítást
Next articleJelentős találkozó színhelye volt a Komáromi Kórház