HAZA KULTÚRA Nyáron visszatér a közönség elé Rúzsa Magdi

Nyáron visszatér a közönség elé Rúzsa Magdi

778
hirdetés

A Petőfi Rádióban mesélt terveiről a háromgyerekes énekesnő, aki új dalát is megmutatta a hallgatóknak.

EFOTT 2021 – Első nap

Országos rádiópremierben mutatkozott be a Petőfi Rádióban Rúzsa Magdi új dala, a Papírsárkány, ami a feltétel nélküli szeretetről szól. Az énekesnő szerint az új szerzeményének több értelmezése is lehetséges, hiszen szerelmes dalként is megállja a helyét, de szólhat az anya-gyermek kapcsolatról is.

„Három baba mellett pörög az élet, de hál’ Istennek minden rendben van nálunk. Lubickolni lehet az anyaság érzésében. Nagyon édesek és helyesek, de közben én az a típus vagyok, aki nem annyira tud leállni. Tudatosan előre készültem, hogy majd abban az időszakban is, amikor tartósan otthon leszek és babázok, akkor is tudjak a közönségnek valami újat adni. A most bemutatkozó Papírsárkány dalszövegét a várandósság alatt írtam, ezért ők hallották először a pocakomban” – kezdte Rúzsa Magdi a Petőfivel a reggel! műsorában, aki megígérte a hallgatóknak azt is, hogy már nem kell sokáig nélkülözniük őt: hamarosan ismét koncertezni fog.

Július elsején lépek majd először színpadra, Budapesten. Készülünk, mind látványvilágában, mind hangulatban, és lesznek meglepetések is, mert közben ügyesen előre dolgozgattam, úgyhogy jövök még egy-két finomsággal”– tette hozzá az énekesnő, aki már várandóssága alatt sem titkolta, hogy nem szeretne több évet kihagyni a családalapítás miatt.

 

Petőfivel a reggel! – dalpremierek és exkluzív interjúk a Petőfi Rádióban, minden hétköznap reggel 6-tól 10 óráig!

 

MTVA, fotó: MTI/Vasvári Tamás

hirdetés
Previous articleKomáromban átadták a Díszpolgár a Pro Urbe és a Polgármesteri díjakat
Next articleLengyel gázipari vállalat: a Gazprom leállítja a lengyelországi gázszállítást