HAZA AUTÓVILÁG Nissan Note 1.2 DIG-S: Ez már egészen más!

Nissan Note 1.2 DIG-S: Ez már egészen más!

1820
hirdetés

01Ez az autó 2006-ban mutatkozott be, hogy bővítse a kis kompakt buszlimuzinok egyre népszerűbbé váló táborát. Olyan ellenfelek ellen vette fel a harcot, mint az Opel Meriva, vagy az azóta konszerntestvérré vált Renault Modus. Tavaly jelent meg a második generációja, amelynek az erősebbik benzinmotoros, leggazdagabban felszerelt, sportcsomaggal kiegészített képviselőjét kaptuk meg tesztelésre.

Alaktan

A fazonváltozás elképesztő, de erre szükség is volt: a Note eddig alighanem a legdarabosabb, legfantáziátlanabb küllemű mikro egyterű volt. Most viszont 15 milliméterrel alacsonyabbra szabták a karosszériáját, pazar ívet rajzoltak az oldalára (a marketingesek szerint egy squash labda röppályáját), oldalüvegezése hátul effektív háromszögben csúcsosodik ki, hátsó lámpái egy emelettel lejjebb költöztek, és mélyen belehasítanak a kocsi oldalába. Csak sajnálni tudtuk, hogy a bordó karosszérián nem érvényesültek igazán; van viszont egy Sonic fantázianevű azúrkék dukkózás is, amellyel csodaszép kontrasztot alkotnak. A fényszórókat – megint csak a marketingesek szerint – az emberi szem formája ihlette, de mi tagadás, ezt nem sikerült felfedeznünk. Pláne hogy a hűtőmaszk is jócskán beléjük harap, ami egyébként végképp nem mutat rosszul… Ami pedig az 1000 euróba kerülő sportcsomagot illeti, tetőspoilerrel, sportos elülső és karbon színezetű hátsó lökhárítóval, oldalküszöbökkel, fekete hűtőráccsal, ugyancsak fekete fényszórókeretekkel és 16 hüvelykes alufelnikkel tette attraktívabbá az autó külsejét.

Belvilág

A csaknem 90 fokban nyíló ajtók kényelmes bejutást biztosítanak, ráadással hátul 23 mm-rel magasabban ülünk, mint a korábbi modellben. S ha már a hátsó traktussal kezdtük, folytassuk is azzal: az osztott ülések előre-hátra huzigálhatók, és leghátsó pozíciójukban kiskategóriás mércével mérve elképesztő lábtér alakítható ki, lásd a megfelelő ábrát. Persze ez a csomagtér rovására történik, amely ilyenkor 295 literesre zsugorodik, viszont még ez is 15 literes növekmény az elődhöz képest. A padló – mármint a kofferé – két szintben állítható; ha a felsőt használjuk, alul dugirekesz, bővítés után pedig viszonylag sík alapfelület keletkezik, lásd ismét a megfelelő ábrákat. Most pedig üljünk át előre, ahol nagyjából az új Micra architektúrája fogad; csupán a sportcsomag részét képező volán más, és a középső szellőzőnyílások is kör alakúak. Egyterűhöz illően rengeteg kisebb tárolóhely van körülöttünk; külön említést érdemel a dupla kesztyűtartó, benne a rádió analóg és digitális bemeneteivel. Jóval kevésbé praktikus a sofőrülés kartámlája: túl keskeny, váltáskor pedig útban van. Még szerencse, hogy felhajtható…Ami pedig a szereltséget illeti, az e szinten standard, érintőképernyős Nissan Connect rendszer említendő elsőként, benne 6 hangszórós rádióval, Bluetooth-telefonkezeléssel, navigációval és a Nissan specialitásának számító 360 fokos kamerarendszerrel, amelyet tolatóradarral, illetve külön holttérfigyelővel is kiegészítettek. Egyéb értékesebb alaplistás holmik: egyzónás automata légkondi, kétfunkciós tempomat.

Az országúton

A Note szerény motorkínálata két benzinesből és egy dízelből áll. A benzinesek az 1,2-es háromhengeres szívó és kompresszoros változatai, tesztautónkat a DIG-S (szakiknak: Direct Injection Gasoline – Supercharged) megjelölésű utóbbi mozgatta. Ismételjük: nem gázturbinás, hanem mechanikus meghajtású feltöltésről van szó, ami gyorsabban reagál, magyarán kiküszöböli az úgynevezett turbólyukat. A motor nyomógombbal indítható, egy másikkal pedig ökorezsimbe állítható át, amitől azonban erősen eltanácsolunk mindenkit. A gázadagolás átprogramozása ugyanis inkább csak látványosan lelassítja az autót, mintsem hogy igazán értékelhető benzinspórolást eredményezne.

„Normális” rezsimben viszont elfogadható dinamikával, már-már élvezetesen lehet autózni a kis benzinessel. Külön szimpatikusnak találtuk, hogy a Nissan mérnökei nem bűvészkednek a számokkal, nem hirdetik1500-as fordulatszámtól a nyomatékcsúcs kezdetét, mint ahogy az ma a legtöbb turbós benzines adataiban olvasható. Beérték azzal, hogy a masina – éppen kompresszoros feltöltésének köszönhetően – VALÓBAN meglepően alacsony fordulaton kezd húzni. S mivel az ötlépcsős váltó beosztása is jó – faluban/városban 50 km/órás sebesség mellett gond nélkül használható az ötös, miközben 1300-at forog a motor – lehet itt gazdaságosan közlekedni akárhány ECO gomb nélkül is. Lásd akár a teszt során mért átlagot…

 

Vas Gyula

(A szerző felvételei)

 

ADATLAP
Hengerűrtartalom:         1198 cm3
Teljesítmény: 72 kW (98 LE)@5600
Nyomaték: 147 Nm@4400
Sebességváltó: ötfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 181 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 11,8 s
Csomagtér: 295–1465 l
Átlagfogyasztás (gyári adat): 4,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 99 g/km
Ár: 16 450 euró

Az alapmodell ára: 9290 euró

[nggallery id=30]

hirdetés
Previous articleCitroën C3 Picasso VTi 95 LPG Best Collection: Egy kis számmisztika
Next articleNokia-ügy: Ján Richter tanácskozott, Vörös Péter tűzoltás helyett tartós megoldást sürget