HAZA Egyéb Nemi erőszak miatt feljelentették Slotát

Nemi erőszak miatt feljelentették Slotát

826
hirdetés

jsNemi erőszak vádjával feljelentést tett két fiatalkorú lány a szélsőséges kijelentéseiről és magyar ellenes kirohanásairól ismert Ján Slota szlovák expolitikus ellen – értesült a Plus jeden den című szlovák bulvárlap pénteken.

    A szlovák lap értesülése szerint Slota ellen a napokban tett feljelentést két tizenhat éves lány a zsolnai rendőrségen. A lapnak neve elhallgatását kérve nyilatkozó forrás szerint a rendőrségen szüleik kíséretében megjelent lányok azt vallották: megerőszakolták őket, a tett elkövetése előtt pedig kábítószert kaptak.
    A zsolnai rendőrség a lapnak megerősítette, hogy két bűnvádi feljelentést jegyeztek be Slota ellen, de a vizsgálat kezdeti szakaszára hivatkozva sem a feljelentők személyét, sem a feljelentésben szereplő vádakat nem hozták nyilvánosságra.
    Ján Slota saját elmondása szerint a szlovák lap újságírójától értesült a feljelentésről, az abban állítólag szereplő állításokat hazugságnak minősítette, az ügy további kommentálásától pedig elzárkózott.
    Ján Slota a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenes kirohanásairól ismert egykori vezetője, tavalyelőtt vonult vissza az aktív politizálástól, miután – arra hivatkozva, hogy nem kezelte kellő gondossággal a párt vagyonát – kizárták az SNS-ből. Visszavonulása óta Slotáról a szlovákiai sajtó szinte kizárólag azzal összefüggésben írt, hogy az expolitikust két éve ittas vezetésen érték, amiért később egy évre eltiltották a járművezetéstől és néhány ezer eurós pénzbírságra ítélték.


MTI

fotó: sk.wikipedia.org

hirdetés
Previous articleElfogadta a 2016-os költségvetést a pozsonyi parlament
Next articleAndruskó Imre lassan a pitiáner, rosszindulatú kicsinyesség szimbólumává válhat