HAZA RÉGIÓ Nemesócsán elkezdődhet az érdemi munka

Nemesócsán elkezdődhet az érdemi munka

735
hirdetés

Beiktatták a polgármestert és az új képviselőket

Kevesen emlékeznek arra az időre, amikor a központosított községek sorában szerepelt Nemesócsa. Valójában napjainkban is az maradt, hiszen a Komárom-Pozsonyi út mellett fekszik és saját vasútállomása is van. A rendszerváltást követően elmondható, hogy azóta is folyamatosan fejlődik, minden eddigi polgármester tett valamit az ócsaiakért, a község szépüléséért. Csakhogy a polgármesterek szinte folyamatosan változtak, hosszútávú munkára, tervezésre nem is volt lehetőségük. Mint arról már korábban tájékoztattuk olvasóinkat, szeptember 21-én előrehozott választásokat tartottak, mert a korábbi polgármester betegségére hivatkozva lemondott. Az ócsaiak Válek Ivánt választották polgármesterré, s remélik, hogy az idei bizalom több választási időszakban is végigkíséri.

Múlt héten csütörtökön az eddigi alpolgármester, aki Magyarics Dezső addigi polgármester lemondása után megbízatás alapján ügyelt a község dolgaira, lettette esküjét, mint polgármester. Az ünnepi eskütétellel egyidőben letette az a három képviselő is, akik a községi testület tagjai lettek. A héttagú képviselőtestületből a polgármesteri funkcióba lépéssel távozott Válek Iván, két eddigi képviselő – Polgár Zsolt és Komjáti Zsuzsanna – lemondtak képviselőtestületi funkciójukról, ők nem kívánták tovább folytatni megbízatásukat. Válek képviselői helyét Simon Károly vette át, a lemondottak helyére pedig Szalai Tibor és Bukovič Péter került. Felvételünkön (balról-jobbra) Válek Iván polgármester, Simon Károly, Szalai Tibor és Bukovič Peter látható.

 

DUNATÁJ HETILAP 41/2019

hirdetés
Previous articleKomáromi kommandós áll az EU, Svájc, Norvégia és Izland terrorelhárítóinak élén
Next articleKomárom városvezetésének furcsa takarékossága