HAZA GAZDASÁG Nem csökkentik a hiányt a második pillér megtakarításai

Nem csökkentik a hiányt a második pillér megtakarításai

1181
hirdetés

A Smer által kimutatott 2013-as államhiány a későbbiekben szinte biztosan átértékelődik majd – felfelé. A Smer ugyanis az állami bevételek közé, amelyek csökkentenék a hiányt, besorolná a második pillérből származó egyszeri bevételeket is. Az Eurostat, amely az egyes országok gazdálkodási mutatót értékeli, azonban már most azt állítja, hogy az új metodika szerint a második pillérből kilépett emberek után járó bevételek, nem tartoznak a konszolidációs intézkedések közé.
Az új metodika hivatalosan csak jövő ősszel lép érvénybe, és a Smernek a köztársaságielnök-választások előtt még azt kell állítania, hogy betartotta az államháztartási hiány 3 százalék alá csökkentésének kötelezettségét.
„Ez a fajta tranzakció semmilyen hatással sem lesz a deficitre” – jelentette ki Louise Corselli-Nordblad az Eurostat sajtóosztályának munkatársa a második pillérből származó bevételekkel kapcsolatban. Mintegy 240 millió euróról van szó, ami durván a GDP 0,34 százalékát teszi ki. A jelenlegi metodika alapján ez a pénzösszeg még csökkenti a hiányt, de az új szerint ez már nem lesz érvényes.
Ez az önkormányzatok nem teljesített takarékoskodó terveivel együtt mintegy 3,5 százalékra növeli majd az ez évi hiányt. A jövő évi költségvetési tervben ugyanis a kormány az mondja, hogy a hiány ebben az évben elérhetné a GDP 3,04 százalékát. Egyúttal elismeri, hogy fennáll a veszélye annak, hogy az önkormányzatok gazdálkodása a tervezettnél a GDP mintegy két tized százalékával rosszabb lesz.
A pénzügyminisztérium azzal érvel, hogy a költségvetés még a jelenlegi metodika szerint készült, és így készült az Európai Unió többi tagállamáé is. „Az új metodika bevezetésének technika részletei még a szakmai tárgyalások témáját képezik” – jelentette ki Radko Kuruc, a minisztérium szóvivője hozzáfűzve, hogy az új metodika nem lesz hatással az adósságra.
Még nagyobb gondot jelenthet majd a költségvetés számára, ha az Eurostat nem tartja majd hiányt csökkentő bevételnek az ország kőolajtartalékainak eladásából származó bevételt. A kormány ugyanis 450 millió eurós összegben tervezte be ezt. Már ebben az évben 380 millió euróval segítené az ebből származó bevétel a költségvetést, ami több mint a GDP fél százaléka. „Ez még korai kérdés, a végső álláspontot az Eurostat adja ki” – állt a pénzügyminisztérium válaszában. A kormány azzal sem számol, hogy a hiányt növelheti a korházak új adóssága. A költségvetéstervben ugyan 100 millió euróra becsülte azt, de sem a hiányba, sem pedig az adósságok közé nem sorolta be azt.

Sme nyomán, dé, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articlePozsonyban a szlovák nemzeti felkelésre emlékeztek
Next articleOrvosilag igazolt késés: betegnek nyilvánítottak egy állandóan elkésőt