HAZA DUNATÁJ Nagysikerű jótékonysági hangverseny Gútán

Nagysikerű jótékonysági hangverseny Gútán

1107
hirdetés

jotek1

Január 3-án, Gútán ismét diadalmaskodott az emberi összefogás ereje. A galántai Kodály Zoltán Daloskör újévi jótékonysági koncertet adott a gútai Nagyboldogasszony római katolikus templomban, Józsa Mónika vezényletével. A jótékonysági koncert célja a helyi művészeti alapiskola támogatása volt. A koncert minden egyes pillanata, a dallamok, kórusművek, versek megindítóak voltak, egy közösség segíteni akarását tükrözték. Nem lehet tudni, vajon a karácsony hangulata vagy a közösségi összetartozás tette meghittebbé ezt a kétórás előadást. Az elmúlt időszakban már nyílt lehetőség a járás három művészeti alapiskolájának támogatására. Így az itt összegyűlt 340,50 euró remélhetőleg egy, a gútai önkormányzat mellett működő kultúra és kulturális örökség bizottsága által preferált hagyományteremtő kezdeményezés előhírnöke lehet. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az előadóknak és persze mindenkinek, aki támogatta kezdeményezésünket.

Mgr. Horecsnyík Melinda

DUNATÁJ HETILAP 2/2016

jotek2 jotek3 jotek4

Nagy Róbert felvételei a jótékonysági hangversenyen készültek, megörökítve a fellépőket és Józsa Mónika karvezetőt (lent, középen). A hangverseny végén Gyarmati Tihamér mérnök, az MKP járási elnöke és Mgr. Samu István, a párt járási alelnöke adták át Paszmár Jánosnak, a Gútai Művészeti Alapiskola igazgatójának az est bevételét

hirdetés