HAZA BELFÖLD Nagycsalomján a focipályán helyezik el a menekülteket

Nagycsalomján a focipályán helyezik el a menekülteket

506
hirdetés

Nagycsalomján (Nagykürtösi járás) a főút melletti focipályán helyezi el az önkormányzat az illegális bevándorlókat – mondta a TASR-nek kedden Pásztor Roman polgármester. Hozzátette, a falun kívül akarták elhelyezni őket, de úgy, hogy ne kelljen az erdőben tanyázniuk.
A polgármester elmondta, az elmúlt napokban két irányból is érkeztek a külföldiek a településre, 99 százalékuk férfi, de vannak köztük nők és gyerekek is. „A focipályánál van ivóvíz, tudnak mosakodni, van hova behúzódni az eső elől” – mondta, hozzátéve, hogy felemás a helybeliek hozzáállása a migránsokhoz. „Van, aki segíteni akar nekik, más meg elzavarná őket. A legrosszabb, hogy semmit sem tudunk, mi lesz, mire számítsunk” – tette hozzá.

Migránsok regisztrációra várnak Érsekújvárban (FOTO TASR – Henrich Mišovič)

A polgármester elmondta, előfordul, hogy a bevándorlók sok hulladékot hagynak maguk után, sőt cipőket, ruhákat, hálózsákokat. „Mi takarítjuk össze utánuk, egyelőre megbirkózunk a helyzettel, de ha romlani fog, az komoly probléma lesz” – tette hozzá.
A migránsokról azt mondta, ők is különféleképpen viselkednek. „Vannak köztük, akik nagyon fáradtak, kimerültek, összetörtek, a fiatalok viszont vidámak, sokszor arrogánsak is. Igyekszünk megőrizni a nyugalmat, elkerülni, hogy konfliktusok alakuljanak ki köztük és a falu lakossága között” – mondta a polgármester. Hozzátette, Nagycsalomján nem volt verekedés a migránsok között. Az önkormányzat igyekszik biztosítani nekik az alapvető dolgokat, de ők is járnak bevásárolni az üzletbe, olyankor felbolydul a falu.
Lestyánszky Viktor, Ipolyhidvég polgármestere a TASR-nek szintén megerősítette, hogy éjszakánként mozgást észlelnek a faluban, két-három naponta 10-15 fős csoportok bukkannak fel. Többségük szintén férfi, de volt nő hónapos csecsemővel is. Lopások, provokációk nem történtek.

TASR

hirdetés
Previous articleÓdor a migrációról: a schengeni határokat kell megerősíteni
Next articleA Szövetség már június elején felhívta a figyelmet a migráció problémájára