HAZA RÉGIÓ Motivál a rengeteg tennivaló, s kíváncsian várom a gútai választók döntését

Motivál a rengeteg tennivaló, s kíváncsian várom a gútai választók döntését

1554
hirdetés

Az október 29-i helyhatósági és megyei választások kapcsán indított interjúsorozatunkban először a komáromi polgármesteri posztért, illetve a polgárok bizalmáért megküzdő öt jelöltet kérdeztük. Ez alkalommal pedig Horváth Árpáddal, Gúta első emberével beszélgettünk, aki polgármester-jelöltként immár ötödször mérettetik meg, az MKP után most a három elődpártot egyesítő Szövetség színeiben.

  • Ön már a negyedik választási ciklusban tevékenykedik Gúta élén. Az eddigi eredményei közül mire a legbüszkébb, s melyek azok a tervei, amelyek megvalósítására csak a következő négyéves ciklusban kerülhetne sor?

Például az egészségügy területén arra lehetek a legbüszkébb, hogy sikeres uniós pályázatoknak és városi pénzforrásoknak köszönhetően Gútán épülhetett fel a régiót ellátó, integrált egészségügyi központ. Új rendelő, valamint felvonó és fogászati röntgenkészülék várja városunk és a környék betegeit.
Megemlítendő, hogy mivel nagy igény mutatkozott az újabb parkolóhelyek iránt, közel félszáz parkolóhely is létesült városunkban. Jómagam azonban kicsit sajnálom, hogy ez majdnem minden esetben a zöldterületek kárára valósult meg. A helyi utak fokozatosan újulnak meg, kapnak korszerű aszfaltburkolatot. Önkritikát is kell gyakorolnom: el kell ismernem, hogy a járdafelújításban nagy a lemaradásunk. Ha arra majd lehetőségem nyílik, akkor a következő négyéves ciklusban elsőrendű feladatomnak fogom tartani a járdafelújítások szorgalmazását.
A város főterét évente új elemekkel gazdagítjuk, így is növelve a pihenni vágyók és a városunkba látogatók komfortérzetét. A napokban adjuk át a Szent Rozália park felújított, történelmi kerítését, ami magában egy domináns látványossága lesz a városközpontnak. A kerékpárutakat illetően arról számolhatok be, hogy a tervdokumentációk szintjén van előrehaladás. Utolsó engedélyeztetési fázisába lépett a Gúta-Kamocsa-Szímő kerékpárút, s nagy léptekkel folyik a Gúta-Vágsellye kerékpárút előkészítése. Mindkét esetben a Vág folyó nyújtotta csodálatos természet ölén futnak majd ezek a kerékpárutak.
A sportot illetően pályázati pénzekből sikerült a labdarúgópálya automata öntözőberendezésének megvalósítása. A legnagyobb előrelépés talán a gyermekjátszóterek építésének, fejlesztésének területén történt. Már változatos, korszerű és egyben esztétikus játszóterek várják a gyerkőcöket városunkban.

  • Köztudott, hogy megyei képviselőként is munkálkodik Gúta és térsége érdekében, s egy felettébb fontos beruházás kapcsán a a Nyugat-Szlovákiai Vízművekkel is hatékonyan együttműködik…

Megyei képviselőként elmondhatom, hogy az elmúlt évben új aszfaltburkolatot kapott a Gúta-Naszvad megyei út, annak teljes hosszában. Jelen pillanatban folyik a Gúta-Komárom II. osztályú út felújítása, s a vonatkozó munkálatok majd2023 tavaszáig tartanak. Már most látjuk azt is, hogy uniós forrásokból 2023-ban megtörténik a Gúta-Vágsellye, valamint a Gúta-Érsekújvár útszakaszok teljes felújítása.
Sok-sok évtizedes lemaradást hoz be a Nyugat-Szlovákiai Vízművek azáltal, hogy a cég immár megkezdte a gútai szennyvíz-tisztító állomás megépítését. A több milliós beruházás végre biztosítani fogja azt, hogy a szennyvíz tisztítva juthat a Vág folyóba. Örömteli számunkra az is, hogy a város egész területére vonatkozólag már a napokban befejeződik a csatornahálózat tervezete, így talán már a jövő évtől megkezdődhet az ilyen irányú bővítés. Természetesen, támogatási pénzeszközökből, hiszen a vízműveknek ez esetben ugyancsak több euró millióra lesz szüksége.

  • Főként mi motiválja Önt abban, hogy ötödször is, ez alkalommal két ifjabb vetélytársával szemben, megmérettessen a közelgő választáson?

Bizony, négy választási időszak nagyon hosszú idő, sok öröm és siker, valamint több kudarc és csalódás is ért az eltelt 16 év alatt. Napnta jópár témakörben is felelősségteljes döntéseket kellett — kell hozni. Az egyik pillanatban még az iskolaüggyel foglalkozunk, néhány pillanat múlva pedig már a Covid-19 pandémia okozta problémák kerülnek terítékre. Alig eltelik egy óra, s máris a közrendvédelem vagy a szociális téren felmerülő problémákra keressük a választ. A sor nagyon hosszú, azt is mondhatnám, hogy sosem ér véget a polgármester munkája. De pontosan ez adott erőt és energiát, hogy újra nekivágjak a következő megmérettetésnek. Rengeteg még a tennivaló, sok-sok tervezet vár megvalósításra, és ha mindehhez van egy nagyon jól felépített hivatal, egy képviselőtestület, akkor az ember szívesen vállalja a cselekvést. A mostani kihívóim valóban a fiatalabb generáció tagjai, városi képviselők, akik rendelkeznek bizonyos tapasztalatokkal. Kíváncsian várom a gútai választók döntését.

  • Bár a polgármester az általa irányított helység valamennyi lakosa érdekében dolgozik, de a korábbi „legmagyarabb város” esetében mégis felmerül a kérdés: a szövetségeseivel együtt mit tudna tenni annak érdekében, hogy Gúta ismét méltó legyen e jelzőre?

Gúta egy olyan város, ahol szerencsére, a nemzetiségek békésen, egymást segítve élik mindennapjaikat. Ami a gyermekeink jövőjét illeti, számomra nagyon fontos, hogy az elmúlt években biztosítottuk: a szülők bátran választhassanak nemzetiség szerint óvodát, iskolát. Fontos, hogy az anyanyelvi oktatás mindenképpen előtérbe maradjon. Szerencsére, az elmúlt években, az óvodákban és az iskolákban bőségesen akadt hely. Senkit nem kell elutasítani, bármilyen nyelvű oktatást is válasszon a szülő. Ugyanez érvényes a kulturális lehetőségek területén is, és természetesen, a hivatali ügyintézésben is biztosítjuk a kétnyelvűséget.

SZAKMAI ÉLETRAJZ „DIÓHÉJBAN”
Foglalkozásomat tekintve építésztechnikus vagyok, éppen ezért mindmáig érdekel az építészet, illetve a különféle építészeti megoldások. A sors azonban úgy hozta, hogy a közügyek iránti érdeklődésem a politikai útjaira vitt. Immáron 16 éve Gúta Város polgármestereként és 13 éve Nyitra Megye képviselőjeként dolgozom. Mérhetetlen sokrétű és összetett feladat mindkét szinten elvégezni a feladatokat, de éppen ezek a kihívások adják a mozgatóerőt a munkavégzéshez. Számomra az önkormányzatiság egyfajta önrendelkezést is jelent, hiszen fontos, hogy helyi szinten a polgárok maguk dönthessenek településük életéről, jövőjéről. Csodát tenni senki nem tud, de ha az elvárások javarészét, a legfontosabbakat sikerül végrehajtani, az újabb és újabb kihívások motiválják az embert a további cselekvésre.
Céljaink eléréséhez azonban fontos a közös akarat, az összefogás. Mindig is azt vallottam, hogy mielőtt bármit is megterveznénk, bármibe is belefognánk, kérdezzük meg az adott település vagy az adott régió lakosait, hogy számukra mik a prioritások. Ezekért a célokért lehet azután igazi csapatmunkát végezve küzdeni. Kérem az érintett polgárok bizalmát, hogy együtt építsük jövőnket Gúta Városában és Nyitra Megyében!

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleSzeptemberben tovább gyengült az euróövezet gazdasági teljesítménye
Next articleKormány: Kapnak 13. nyugdíjat a nyugdíjasok, de alacsonyabbat