Kezdőlap NÖVÉNYVÉDELEM Most permetezzünk az atkák ellen !

Most permetezzünk az atkák ellen !

60
MEGOSZTÁS

Obrázok1Az utóbbi években egyre nagyobb gondot okoz az atkák okozta károk kivédése a gyümölcsfákon. A mostani időjárás is igen kedvez az atkák elszaporodásának. Sajnos az eddigi tapasztalatok szerint elmondhatjuk, hogy az atkák az utolsó években már állandóan jelen vannak, mint jelentős károsítók. Mondhatjuk, hogy a dél-szlovákiai almáskertekben ismét elszaporodóban vannak. Legjelentősebb az almástermésűek levélatkája – Aculus schlechtendali – kárképe, amikor a fertőzött levelek megbarnulnak, tovább nem nőnek, szivogatásuk nyomán a gyümölcs felülete parásodik, rozsdásodik, ami minőségi károsodást jelent. A szakirodalom rozsdásodást okozó atkának is nevezi. Első jelei a leveleken már a 10 drb/cm2 levélfelületfertőzöttségnél mutatkoznak. 50 drb/cm2 esetén a párologtatás már jelentékenyen megnövekszik, 60 drb/cm2 sűrűségnél a károsított részek már elhalnak. Mikroszkopikus méretei – 0,14 – 0,16 mm – miatt szabad szemmel, de kézi nagyítóval sem látható, így a termelők leginkább a kártételéről ismerhetik fel a levélatka jelenlétét. Az atka csak a levélfonákon szivogat, a levelek színük felé kanalasodnak, sodródnak. A levél színe kezdetben színtelen, matt lesz, majd ólomszínűvé válik. A sejtrombolás következtében csökken a fotoszintézis és az előállított tápanyagok mennyisége is. A növény ezt újabb levelekkel igyekszik ellensúlyozni, aminek eredményeképpen a hajtáson nagy tömegben fejlődnek apró levelek. A táplálkozásuk során ejtett mikrosérülések július végére, augusztusra apró, parás foltokként, nagyobb egyedszám esetén parás hálózatként jelennek meg a gyümölcsökön, melyek mérete messze elmarad az egészségesekétől. Az értékromlás is igen jelentős mind esztétikai, mind minőségi szempontból. Egy több éven át tartó rendszeresen erős fertőzés a fa lassú halálát idézheti elő. A kétfoltos takácsatka – Tetranychus telarius – szokatlan mérvű elszaporodásásához minden bizonnyal hozzájárult az utóbbi évek időjárása. A kártevő elszaporodását fokozza még az a tény is, hogy későn vesszük észre a fertőzést, így későn is kezdjük el a védekezést. A piros gyümölcstakácsatka – Panonychus ulmi – áprilisban tömegesen kelő lárvái, majd imágói okoznak érzékeny veszteségeket és ez főleg a vegetáció első felében okoz gondot, később a nagyobb lombozatnál már nem igen látható a kár. Elszaporodásában szerepet játszik még, hogy a permetezéseket a nagyüzemeknél is csak a gombabetegségek elleni védekezéskor kezdik meg. Védekezés – ott, ahol év közben a lisztharamat ellen kéntartalmú permetszereket használnak, mint a Kumulus WG 0,6 % (3), Thiovit 0,6 % (3), továbbá a molykártevők ellen mélyhatású felszívódó rovarölő szerrel védekeznek, az atkák nyári nemzedékét is gyérítik. Az atkák ellen ebben az időszakban már speciális atkaölőszerekkel védekezzünk: Nissorun 10 WP 0,07% (30 nap várakozási idő), Omite 30 WP 0,2 % (21 nap), Ortus 5 SC 0,125 % (21 nap), Sanmite 20 WP 0,75 % (42 nap), Vertimec 0,1 % (14 nap), melyeket ajánlatos a jobb hatásfok érdekében 0,03 % Agrovital tapadószerrel kijuttatni. Ott, ahol rendszeresen használják az Agrovitalt mint tapadószert, az atkák nem tudnak a tenyészidőszak alatt elszaporodni.

Csekes Zoltán mérnök

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés