HAZA DUNATÁJ Miért a kisembereknek kell bűnhődniük mások átgondolatlan lépései miatt?

Miért a kisembereknek kell bűnhődniük mások átgondolatlan lépései miatt?

1747
hirdetés

A megye örül, hogy megszabadult a kihasználatlan telektől, azzal már nem törődik, hogy az eladással kárt is okozott?

A Darányi Ignác magyar jogász, agrárpolitikus, nagybirtokos, miniszter, a Magyar Tudományos Akadéma tagja által 1896-ban alapított gadóci mezőgazdasági középiskola több, mint száz esztendőig a magyar nyelvű mezőgazdasági szakképzés fontos központja volt. Hírét távolról – Beregszászról, Gyergyóremetéről, Isztambulból – érkezett diákok is öregbítették. A rendszerváltást követően, de még inkább a kilencvenes évek derekától a hazai agrárágazat leépülésével egyre csökkent az érdeklődés a mezőgazdasági szakok iránt, az intézményt 2007-ben összevonták az egyik komáromi szaktanintézettel, majd 2009-ben teljesen megszűnt.

Darányi olyan iskolát – az akkori kor legmodernebbjét – alakított ki Gadócon, amelyhez iskolagazdaság, műhelyek, laboratóriumok is tartoztak. Angol-parkja messze földön híres volt, egyetemisták is jártak ide tanulmányozni a fákat és bokrokat. Mérnökök, mezőgazdasági nagyvállalatok, szövetkezetek igazgatói, elnökei kerültek ki ebből az iskolából, amely jó alapokat adott későbbi főiskolai, egyetemi továbbképzéshez. Azután született egy döntés, az iskolafentartó, vagyis Nyitra megye nem tartotta szükségesnek a magyar szakemberképzést. Évekig üresen álltak az épületek, majd érkezett egy hír, miszerint eladták az iskolaépületeket és a hozzájuk tartozó területeket. A tanítói lakásokban élő idős pedagógusok pedig sírva nézték, ahogyan a kollégium ablakaiból dobálják ki a bútorokat, majd eldózerolják a volt iskolaigazgatóság patinás épületét. Pedig akkor még nem is számoltak azzal, hogy hamarosan kellemetlen meglepetés éri őket. Nyitra megye ugyanis az épületekkel és a területekkel együtt eladta a tanítói lakások mindvégig jól működő szennyvízvezetékét is. Az új tulajdonos kertvárost szeretne építeni, viszont a szennyvezeték a munkálatokat nehezíti. Így azután az ott lakók hamarosan kaptak egy előszámlát, amelyen a komáromi KOMVaK a felszámolásra kerülő, eddig szabadeséses szennyvezetékét nagynyomásúra cseréli fel és ezért több, mint 3 ezer eurót számláz majd ki az idős embereknek.
– Mi mindig a nemzet napszámosai voltunk, a pedagógusok soha nem dúskáltak földi javakban, nem titok, hogy rendkívül alacsony a nyugdíjunk. Kölcsönt nem kapunk, megtakarított pénzünk pedig a temetésünkre van eltéve. Önhibánkon kívül, rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk – mutatja remegő kézzel az előszerződést a tanítólakásokban élő idős hölgy.
Az biztos, hogy a szennyvízvezeték helyzetét meg kell oldani, ám felmerül a kérdés, hogy ezt a problémát ki okozta? Nem ők. Akkor viszont miért nekik kell emiatt szenvedniük? Két lehetőség is van: A város, mint a KOMVaK fenntartója, vállalja át a költségeket, illetve az iskolaterület eladásából kapott pénzből Nyitra megye fedezze a szennyvízcsatorna kiépítésének költségeit. Mivel, úgy adták el az ottani területet, hogy nem figyeltek arra, hogy a föld alatt egy már működő vezetékrendszer húzódik, amely az idős emberek életét szolgálja.

–ml–

DUNATÁJ HETILAP 25/2019

 

hirdetés
Previous articleLégi szúnyoggyérítés és megduplázott pénzkeret
Next articleBugár Béla lemondana, ha a Most-Híd nem kerül be a parlamentbe