Kezdőlap Egyéb Mézes mese

Mézes mese

192
MEGOSZTÁS

10862478_764472003634299_4584743041338327346_oElmesélek Nektek egy történetet, ami még azokban az időkben játszódik, amikor Meseország királyának nem volt gyermeke. Meseország királya Mézes B. Ödön (a barátainak csak Ödi), hites feleségével, Mézes Alma királynéval nagy-nagy boldogságban éltek és uralkodtak. Mézeskalács figurák voltak mindketten, Ödi királynak szép, hosszú cukorpalástja és marcipánkoronája volt, Alma királynénak ragyogó mazsolaszemei és földig érő csokihaja.

A király messze földön híres volt igazságosságáról és bölcs döntéseiről. Meseországban rend és harmónia uralkodott. Már csak egy dolog hiányzott az életükből: egy gyermek. Hanem ahogy teltek-múltak az évek, az olyannyira vágyott gyermek csak nem érkezett meg. Alma királyné már kisírta a szemét, egyre csak az üres bölcsőt ringatta, Ödi király pedig nem tudott az uralkodásra figyelni többé. Egyre-másra hozta az átgondolatlan, rossz döntéseket. Így eshetett meg például, hogy a Hamupipőkét bepanaszoló gonosz nővéreknek adott igazat, a farkas büntetlenül falta a nagymamákat, Csipkerózsika csókos herceg hiányában nem 100, hanem már 150 éve húzta a lóbőrt, a három kismalac egy farmon, Fiona hercegnő pedig még mindig a toronyszobában sínylődött, Mikkamakka egyedül élt a Négyszögletű Kerek Erdőben… és még sorolhatnám.

A Jó nem győzött többé a Gonosz felett, a világban nem volt többé rend. Törték a fejüket a mesefigurák, hogy segíthetnének hőn szeretett királyuknak, s hogy menthetnék meg a birodalmat is. Gyűlést hívtak össze a Százholdas Pagonyba és kitalálták: ha a gólya nem hajlandó, majd hoznak ők gyermeket a királynak! Felhívást intéztek Meseország minden lakójához: gyúrjon meg egy pici mézeskalácstésztát mindenki otthon! Aztán eggyé dögönyözik a tésztákat, keresnek egy kemencét, kisütik és talán a sok-sok szeretet és segíteni akarás, amivel a tésztákat készítették elhozza a Csodát – életet lehel az anyagba és megszülethet Ödi király és Alma királyné kiskalácsa.

A kitűzött napon – nem sokkal karácsony előtt – olyan sokan gyülekeztek a kemence körül, hogy öröm volt azt nézni! Még a mindig morgó Nyuszi és a gonosz Hókuszpók is hozott egy kis tésztát. Ameddig a szem ellátott, hosszú sorok kígyóztak, kiderült, hogy a közös, jó cél képes egy csapattá kovácsolni még a legádázabb ellenségeket is. Annyi rengeteg tészta gyűlt össze, hogy Popeye-nek dupla adag spenótot kellett megennie, hogy egy masszává dagassza őket! Berakták a kemencébe és vártak. Akkorra már a király is neszét vette, hogy mire készülnek hívei. Hitte is, meg nem is, de Alma királyné csodát váró anyai szíve meggyőzte, hogy ott a helyük. Lélegzetvisszafojtva várakoztak hát ők is a kemencénél, szinte tapintani lehetett a feszültséget. A kemence körül egyszer csak szél támadt, olyan erősen kavarta a faleveleket és a szikrázó csillámport, hogy mindenki eltakarta a szemét és a mellette állóba kapaszkodott. A vihar elültével pedig – lássatok csodát! – a kemence szélén ott ült Puszedli, a kis mézeskalácsbaba. Mogyoróhaja és gumicukorszemei voltak, gyönyörű volt és édes. Alma királyné és Ödi király öröme leírhatatlan volt, össze-vissza csókolgatták várva-várt kisbabájukat. A mesefigurák éljeneztek, sírva borultak egymás nyakába, Meseország örömmámorban úszott.

A nagy ünneplést azonban fura dolog szakította félbe: a kemencéből megállíthatatlanul záporozni kezdtek a kis mézeskalácsok! Hát igen, a rengeteg tészta! Bármennyire is szerette volna a király és a királyné, ennyi kis kalácsot nem tudott magához venni. Sürgősen követet küldött hát Mézországba, ahonnan a mézeskalácsok származnak, hogy jöjjenek a gyermektelen mézeskalácspárok, itt sok-sok kis mézike várakozik arra, hogy szerető családra találjon. Jöttek is, se vége, se hossza nem volt a boldog egymásra találásoknak, Meseország légkörében azokban a napokban szinte tapintható volt a szeretet. Ödi király nagyon hálás volt a híveinek, boldogsága immár teljes volt, és az uralkodói bölcsessége is visszatért: a birodalomban helyreállt a rend, újra boldog vége volt a meséknek és a Jó mindig győzött a Gonosz felett.

A királyné kérésére a király elrendelte, hogy azután minden évben karácsony előtt Meseország lakói készítsenek egy kis mézeskalácstésztát és vigyék a kemencéhez, így emlékezzenek a napra, amikor a hit győzedelmeskedett mindenek felett. Igaz, hogy a csoda többé nem ismétlődött meg, de azóta minden évben az itt kisütött kalácsok díszítették Meseország karácsonyfáit, sőt, a következő évben még egy házikót is felhúztak mézeskalácsból a kemence köré (ami aztán később egy újabb mese színhelye lett). A közös mézeskalácssütés ünnepé vált: a szeretet, a csodavárás és az együvé tartozás ünnepévé.

Szeretnénk, ha a tavalyi sikeres kezdet után, idén is velünk emlékeznétek Ödi király, Alma királyné és a kis Puszedli történetére! Hozzatok minél több tésztát, amit együtt sütünk majd ki a nagy kemencében december 20-án, s ki tudja, talán nálunk-velünk újra megtörténik a Csoda…

Bognár Zsuzsanna