HAZA RÉGIÓ Megújult a Jókai teljes kültéri sportpályája

Megújult a Jókai teljes kültéri sportpályája

633
hirdetés

Pénteken került átadásra a Jókai Mór Alapiskola kosárlabda és atlétikai pályája. Tavaly a focipálya újult meg, ezzel a fejlesztéssel pedig az egész iskolaudvar átalakult. Az átadó elején Keszegh Béla polgármester idézte Jókai Mór szavait, amely az iskola bejáratánál van kőbe vésve: „Csak az tudja meddig mentünk el, aki látta, honnan indultunk el. A felújítások az elmúlt években folyamatosan zajlottak, kívül-belül megújult az iskola. Ehhez szükséges volt a szülők támogatására, a szponzorokra és az iskola vezetésére is az önkormányzaton kívül. A szoros együttműködés azonban meghozta gyümölcsét, hiszen egy millió eurót megközelítő összegben zajlottak fejlesztések az intézményben az elmúlt 4 évben, amiből 900 ezer volt az önkormányzati és pályázati támogatás.”

Az iskola igazgatónője, Mátyás Katalin elmondta, szinte 60 éve nem volt fejlesztés az iskola pályáján, most viszont teljesen megújult, a legjobb feltételeket biztosítva a sportolásra.

Vörös Mária, az iskola korábbi igazgatónője, az SZMPSZ alelnöke hozzátette, hosszú ideig szomorúan nézhettük a komáromi iskolák elhanyagolt állapotát, hiszen más településeken odafigyeltek az iskolákra. „Szerencsére az utóbbi években Komáromban is elindult nagy ütemben az oktatási intézmények felújítása és végre méltó állapotba kerülnek az iskolák és a sportpályák.

Az átadó ünnepséget a röplabda és a kosárlabda klub bemutatója követte.

A város fejlesztései az elmúlt években a Jókai Mór Alapiskolában

2019

A védőburkolatok javítása a tornateremben 30 000 EUR

Kültéri tanterem (ehhez jött még szülői és szponzori támogatás is) 3 000 EUR

A konyha felújítása – 150 ezer EUR

2020

Kültéri tanterem 33 500 EUR

2021

Focipálya felújítása (ehhez jött még szülői és szponzori támogatás is) 50 000 EUR

A főépület felújítása az Envirofond támogatásával 271 000 EUR

2022

A világítás, a villany hálózat és a fűtési rendszer felújítása 250 000 EUR

A futópálya és a kosárlabda pálya felújítása 115 000 EUR

Összesen 2019-2022 : 902 000 EUR 

KVH

hirdetés
Previous articleAlapy Gyulára emlékeztünk, aki „Komárom kulturális életét országos rangra emelte“
Next articleA cseh külügyminiszter botrányosnak nevezte Szijjártó Péter részvételét a moszkvai energetikai fórumon