HAZA RÉGIÓ Megújul az 1-es út

Megújul az 1-es út

724
hirdetés

egyesutMegkezdődött az 1-es számú főút szőnyi szakaszának felújítása. A témában tartottak sajtótájékoztatót március 21-én a Vásártéren, ahol jelen volt Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott, Barabás Zsolt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Komárom-Esztergom megyei igazgatója és dr. Molnár Attila városunk polgármestere.

A Magyar Közút beruházásának köszönhetően 74 millió forintból újul meg az 1-es számú főút 1200 méteres szakasza Komárom-Szőny belterületén. A kormány egyébként országos szinten 34 milliárdot fordított az utak rendbetételére, a megyében tavaly 916 millióból kerültek felújításra a legforgalmasabb, legtöbbet használt útszakaszok, így például az oroszlányi vagy a tatabányai autópálya lehajtótól Környéig.

– A forgalom és a terhelés szempontjából kiválasztottuk azokat az utakat, melyek felújítása a közlekedés és a biztonság megteremtése érdekében elengedhetetlen – mondta Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott. A Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom útvonal az egyik legforgalmasabb, melyen naponta 12 ezer egységjármű halad keresztül.

1200 méter hosszan 13 ezer négyzetméteres felület kerül megújításra. Most az út marása folyik 3,5 centiméter mélységben. A kivitelező több mint 1200 tonna aszfaltot épít be ebben az útszakaszba – magyarázta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Komárom-Esztergom megyei igazgatója, Barabás Zsolt.

A munkálatok során kijavítják a bomló felületeket, szintbe hozzák a közműaknákat és új útburkolati jeleket is festenek majd.

A beruházás összhangban van a város tavalyi projektjével, melynek során közel 1 milliárd forint összértékben került sor járda- és útépítésre Komárom, Szőny és Koppánymonostor területén. Az elsődleges cél a közlekedés biztonságossá tétele. Az 1-es számú főút felújítása a Vásártértől a Lidl áruház csomópontjáig tart – tette hozzá városunk polgármestere, dr. Molnár Attila.

A munkálatok március 19-én kezdődtek és várhatóan április közepéig tartanak majd. A közel egy hónapos időtartam alatt a szakemberek kérik a komáromiak és az arra közlekedők megértését, hiszen a felújítás során forgalomkorlátozásra kell számítani az adott szakaszon.

Galéria: 74 millióból újul meg az 1-es főút szőnyi szakasza

komarom.hu

hirdetés
Previous article1990 forint lesz Rubint Réka szexi naptára
Next articleIsmét csökkent az abortuszok száma Szlovákiában