HAZA RÉGIÓ Megújul a Holt-Vág és környéke

Megújul a Holt-Vág és környéke

2272
hirdetés

Fontos fejlesztések valósultak meg az elmúlt időszakban a Holt-Vág partján, amelyek nem csak kényelmesebbé teszik a pihenést, de a víz minőségét is jelentősen javítják. A rendezett körülmények egyre több pihenni vágyót vonzanak, és az ottani szolgáltatások is bővülhetnek.

Az elmúlt időszak fejleményeiről Stubendek László polgármester, Keszegh Béla alpolgármester, továbbá a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat komáromi igazgatója, Fekete György számolt be a Holt-Vág partján.

Ismertetésre kerültek az eddig elvégzett munkák, illetve a területet érintő jövőbeli tervek. Stubendek László kiemelte, hogy a Holt-Vág és térsége valamennyi komáromi lakosnak szívügye, olyan területről van szó, melyet ápolni és védeni kell. A cél elérése érdekében több konkrét elképzelés volt, melyekből mára számos meg is valósult. Mindebben oroszlánrészt vállalt a vízgazdálkodási vállalat, de Komárom is hozzátette a magáét. A város részt vállalt a földmunkánkban, pótolta a forgalomirányításhoz szükséges táblákat, megszűntetve ezáltal a vad járatokat, biztosítva a nyugodt pihenés lehetőségét a kikapcsolódni vágyóknak, továbbá biztosította és a jövőben is biztosítja a kaszálást és a szúnyogirtást is a parton. A Holt-Vág a szúnyoggyérítés kapcsán kiemelt terület, így a jövőben sokkal gyakrabban lesz szórva az itteni szakasz.

Stubendek László megköszönte Fekete Györgynek a jó együttműködést, mely Komárom Városa és az Árvízvédelmi Vállalat között a mindennapi munka során is megmutatkozik. Így van ez a Holt-Vág mellett például a bicikli utak karbantartása kapcsán, az útfelület környékének kezelésében, s a kaszálásban is. „Örömmel tapasztaljuk azt is, hogy az árvízvédelem terén, a mobil gátak bővítésével fontos fejlesztéseket valósítottak meg, és terveznek is megvalósítani.”- mondta el Stubendek.

A polgármester úr megköszönte a közegészségügyi hivatal segítő hozzáállását a várost érintő folyamatokhoz. Rendszeres méréseikkel – legutóbbi adatfelvételre május 16-án került sor – tudják igazolni a vizek minőségét akár a Holt-Vágon, akár Kaván. S bár a vizek minőségének ellenőrzése nem tartozik szorosan a munkakörükbe, de mégis rendelkezésre állnak, hogy ezzel is segítsék a környék lakóit. A víz minősége az eredmények alapján már hosszabb ideje megfelelő. Mindkettő hely fontos hűsítő pont a komáromiaknak a nyári időben, fürödni saját felelősségre lehetséges.

Fekete György igazgató úr elmondása szerint konkrét tervekkel rendelkeznek arra vonatkozólag, hogy mi módon járulhatnak hozzá a térség további megújításához. Amellett, hogy folyamatosan biztosítják a tó friss vízzel való ellátását, több ezer köbméter iszapot távolítottak el belőle a közelmúltban, kitakarították a nádast illetve az amelletti utakat is. Vannak még víz alatti beton elemek, melyek a közeljövőben szintén eltávolításra kerülnek. Fekete György ugyancsak kiemelte, s megköszönte azt a komoly segítséget és közbenjárást, melyet városunk parlamenti képviselőitől kapnak az eredményes munkavégzésükhöz.

Keszegh Béla alpolgármester úr kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy a város polgárvédelmi csapata aktívan hozzá tud járulni a fenti munkákhoz. Az elmúlt pár évben a hozzájuk tartozó épületek rendbe lettek rakva, így akár rendkívüli kihívások esetén is rugalmasan tudnak reagálni, s elhárítani a gondokat.

„Bízunk abban, hogy a látványos munkák, s a Holt-Vág környezetének mind rendezettebbé válása a vállalkozók kedvét is meghozza a területen való befektetéshez. Jó példa erre a megújuló büfé, amely egy nagyon közkedvelt találkozóhelye lett a komáromi családoknak. Mindannyiunk érdeke, hogy közösen óvjuk és szeressük Komáromnak ezt a páratlanul szép természeti részét, mely már most, a nyár küszöbén nagy népszerűségnek örvend, hisz lehetőség van fürödni, főzni, kerékpározni, kofolázni, pihenni, kikapcsolódni.”- mondta el a polgármester. 

hirdetés