HAZA RÉGIÓ Megkezdődtek a XI. Komáromi Egyetemi Napok

Megkezdődtek a XI. Komáromi Egyetemi Napok

1097
hirdetés

53071Csáky Pál európai parlamenti képviselő nyitóelőadásával megkezdődött a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának szervezésében a XI. Komáromi Egyetemi Napok (KEN) április 13-án. Az egyetem konferencia-központjában rendezett megnyitón a Selye János Egyetem rektora köszöntötte a diákokat és a vendégeket.

Tóth János beszédében kiemelte, az idei rendezvénysorozat kínálata rendkívül sokszínű és változatos. Megjegyezte, a KEN az évek alatt kinőtte az egyetem kereteit, és ma már a Komáromi Napok előrendezvényének tekinthető. Elmondta, a rendezvénysorozat vendége lesz mások mellett Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, Simon Zsolt, parlamenti képviselő, Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, valamint Gundel Takács Gábor műsorvezető, sportújságíró. „A rendezvénysorozat nem múlhat el sport nélkül: számos anyaországi és határon túli felsőoktatási intézmény részvételével idén is megrendezzük a Kárpát-medencei Egyetemek focikupáját, ezzel is szimbolizálva a magyarság együvé tartozását. A rendezvénysorozat ideje alatt is folytatjuk „Ha ide jársz, jól jársz” elnevezésű kampányunkat is, amely során minél több leendő diákunkkal szeretnénk kapcsolatba kerülni” – mondta el Tóth János.
A KEN-t szervező Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Szabó Dávid az ünnepi megnyitón kiemelte, igyekeztek olyan programokkal szolgálni, melyek méltók az intézmény hírnevéhez. Mint mondta, az egyetemi napoknak fontos szerepe van, hiszen a hallgatók számára „az egyetem a közösségi élettel kezdődik”.

53071aCsáky: Európa válságban van
A Komáromi Egyetemi Napok minden évben – immár hagyományosan – nyitóelőadással veszi kezdetét. Ezúttal Csáky Pál tartott előadást az egyetem konferencia-központjában. A Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője beszédében kiemelte, Európa válságban és elöregedőben van. Kontinensünk polgárai soha nem éltek olyan komfortban, mint most. A soha nem látott jólét azonban elpuhítja az európaiakat, akik így egyre kevésbé találják a helyes irányokat – mondta.

A politikus szerint korunk dinamikus, globalista világában egyre nehezebb biztos előrejelzéseket megfogalmazni a jövőre vonatkozóan. Míg a korábbi generációk többé-kevésbé tisztában lehettek azzal, ami rájuk vár, addig a mostani világban gyakorlatilag minden lehetséges – fogalmazott.
Csáky szerint az Európai Unió azért nem működik hatékonyan, mert a tagországok elsősorban a saját érdekeiket képviselik. Mint kifejtette, az Európai Unió mint terv és cél „szép dolog”, de nincs befejezve: minden generációnak feladata, hogy ehhez az építményhez valamit hozzátegyen.
Rámutatott: a fiatalok nincsenek könnyű helyzetben, hiszen egy olyan világban kell helyt állniuk, melyben könyörtelen harc folyik a tudásért, a hatalomért.

53071bA legfontosabb, amire az ember támaszkodhat, a szellemi tulajdon. Ez ugyanis az a pillér, amellyel versenyképesek lehetünk – jegyezte meg Csáky, aki azt kívánta a Selye János Egyetem hallgatóinak, hogy találják meg választott szakmájuknak azt a részterületét, amiben a legjobbak lehetnek.
Kérdésre válaszolva az ukrán válsággal összefüggésben úgy fogalmazott, az Európai Unió és Oroszország között háború zajlik. „Nem nyílt konfliktusról van szó, nem lövünk egymásra, a két fél között zajló harc gazdasági természetű” – hangsúlyozta.
Az április 13. és 17. között, több helyszínen zajló Komáromi Egyetemi Napok számos kulturális, könnyűzenei és sportprogrammal várja idén a hallgatókat. Részletes programfüzet Eseménynaptárunkban ITT>>.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
53071d53071c53071e

lm, Felvidék.ma

hirdetés