Kezdőlap RÉGIÓ Megkezdődött az új játszótér építése Dél-Komáromban

Megkezdődött az új játszótér építése Dél-Komáromban

164
MEGOSZTÁS

Városunk önkormányzata, több hazai és felvidéki településsel együtt sikeresen szerepelt egy a Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében meghirdetett pályázaton. A Jókai ligetben lévő, egykori salakpályán már folyik egy új tematikus játszótér építése, amely Észak-Komárom jelentős épített örökségét az Újvár – Öregvár épületegyüttest modellezi majd.

Dr. Molnár Attila polgármester elmondta, a projekt célja, hogy az új komáromi játszótér bekerüljön a térségünk turisztikai attrakciói közé.

– A pályázatnak köszönhetően a várost népszerűsítő programok is megvalósulnak majd, illetve elkészül egy a játszóteret bemutató és népszerűsítő kiadvány is, továbbá új növények és új utcabútorok is kihelyezésre kerülnek. A közbeszerzés már lezajlott, jelenleg a játékelemek gyártása van folyamatban – tette hozzá a polgármester.

Érsekújvárban a régi vár makettje készül el, Tatán a gútai malom épül fel játékos elemekkel, Észak-Komáromban a Csillagerőd mintájára készül játszótér, Oroszlányban a vágsellyei Pázmány kastély, Kisbéren a gútai fahíd és a Lovarda mása épül meg, Gútán a tatai vár mása készül el, Vágsellyén pedig a majki kolostor mintájára készül játszótér. Az ógyallai, az oroszlányi Bányász Múzeum mintájára épült játszóteret májusban adták át.

 

komarom.hu

hirdetés