HAZA RÉGIÓ Megjelent az Észak és Dél, az új komáromi (e-)újság

Megjelent az Észak és Dél, az új komáromi (e-)újság

1640
hirdetés

A Komáromi Lapok – 1944. december 16. (51.szám) – volt az utolsó közös városi lap. Szerkesztősége Észak-Komáromban székelt, ottani munkatársi gárdával. A dél-komáromi megjelenésű Új Komárommegyei Hírlap hamarabb megszűnt, 1944. június 24-én jelent meg az utolsó száma. Szerkesztősége a Mussolini u. 23. (Igmándi u.23.) alatt működött, dél-komáromi munkatársakkal. Tehát a szó szoros értelemben nem beszélhetünk közös lapról, csak egy városban megjelenő két városi lapról…

73 évvel később miért gondoljuk, hogy fontos egy közös újság Észak- és Dél-Komáromban? Komárom „egy város két országban”, kisebb megszakítással immár 97 éve, az 1920-as trianoni békediktátum óta. Ennyi idő alatt a politika és a gazdaság területén a körülmények olyan eltérőek lettek, hogy sokat számára teljesen érdektelenek, értelmezhetetlenek a másik parton zajló folyamatok. Akkor miért gondoljuk úgy mégis, hogy van értelme egy közös városi újságnak? A kultúránk és a múltunk közös. Ezeken a területeken kompromisszumok nélkül is organikus egész a két Komárom. Elérkezettnek látjuk az időt, hogy a gazdasági és a politikai szereplők mellett az egyesületek és polgári társulások is saját médiával rendelkezzenek, külső kötöttségek nélkül mutathassák be tevékenységüket, kezdeményezéseiket, eredményeiket. Talán ilyen módon is fel tudjuk hívni az emberek figyelmét, hogy milyen érdekes, különleges városban élnek. Bízunk abban, hogy e lap segítségével a felnőttekben erősödik, a gyermekekben kialakul a Komárom iránti nagyobb érdeklődés és szeretet, megjelenik a lokálpatriotizmus érzése….. esetleg példánk alapján más, a történelem viharában szétszakadt település, tájegység is kedvet kap a közös munkára..

A kezdeményező Endresz Csoport Kulturális és Szabadidős Egyesülethez alapítóként csatlakozott Észak-Komáromból az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás, Kárpátia Sport Polgári Társulás, a T(e).Ü(gyed).KÖR Polgári Társulás, a Villa Camarum Polgári Társulás. Dél-Komáromból a Kemence Hagyományőrző Gasztrokulturális és Közösségfejlesztő Egyesület, a Szőnyi Lovas Sportegyesület, a Komáromi Szakállasok Közhasznú Egyesület, a Szőnyi Alkotókör, a Tolma Baranta Csapata, a Komáromi Erődök Barátainak Egyesülete és az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület.
Nagy lelkesedéssel és várakozással kezdünk a munkába. Reméljük, a valós és használható tartalommal sikerül sokak érdeklődését felkeltenünk, még pezsgőbbé tenni a város életét. Fontosnak érezzük, hogy mind több komáromi ismerje meg a város nagyszerű múltját és aktívan vegyen részt a jelen kulturális életében. Ehhez szeretnénk hozzájárulni az újság elindításával.

CSATOLVA AZ ELSŐ SZÁM!

Arlett Tamás
elnök
Endresz Csoport

Kapcsolódó letölthető dokumentum

 

komarom.hu

hirdetés
Previous articleSzolgálatba lépett a roma polgárőr
Next articleJővő héten kezdődik Komáromban a nagyszabású útfelújítás