HAZA RÉGIÓ Megfigyelésen a Tündérkert ovisai

Megfigyelésen a Tündérkert ovisai

1247
hirdetés

Élet a farmon

A természet, az állatok és a növények szeretetére gyermekkorban kell megtanítani mindenkit. A környezettudatos nevelésben cseperedő gyermek felnőve nem csak jól érzi majd magát a természetben, de meg is becsüli, védelmezi majd annak értékeit. Ezért fektet nagy hangsúlyt a gútai Tündérkert Óvoda oktató-nevelő munkája során erre a területre. A Föld napja alkalmából idén is megszerveztük tavaszi enviromentális kirándulásunkat, melynek során Csicsóra látogattunk el, ahol betekinthettünk egy farm életébe. A kicsik itt megismerkedhettek a különböző állatfajtákkal, melyek egykoron a házak körül mind megtalálhatóak voltak (kacsák, libák, pávák, tyúkok, kecskék, juhok, lovak, szamarak). Megérkezésünk után, a buszról leszállva megbeszéltük, hogyan illik a farmon viselkedni. Hangos beszéddel, kiabálással nem riogatjuk az állatokat. Figyelünk a biztonságra is, ezért nem nyúlunk be a kerítésen, az veszélyes lehet, hiszen bármilyen aranyos is az állat, nem ismerjük. A látogatás során az óvodás gyermekek környezetvédelmi érzékenyítését játékos formában végeztük: sok volt a mozgásos feladat, mese és mondóka, de helyt kaptak a szerepjátékok és a különböző érzékszervekkel történő tapasztalatszerzés is. A középső- és nagycsoportos gyerekek nyitottak, fogékonyak és érdeklődőek. Minél korábban vonjuk be őket természetismereti játékokba és bővítjük a természet-, valamint környezetvédelmi ismereteiket, annál könnyebb lesz az iskolában folytatni a megkezdett környezeti nevelési folyamatot. A gútai Tündérkert Óvoda ezért tartja kiemelten fontosnak az óvodai környezeti nevelést. Élményekkel telve, rengeteg tudnivalóval gazdagabban tértünk vissza az óvodába. A gyerekek délután lelkesen mesélték a szülőknek, nagyszülőknek, hogy mi mindent láttak és tapasztaltak a Csicsói Mini ZOO-ban.

Bc. Tallósi Bagita Borbála

DUNATÁJ HETILAP 18/2018

hirdetés
Previous articleNagy siker volt a Bánk bán premierjén
Next articleA komáromi ácsok múltjából