HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Megérkeztek a fekete gólyák a Gemencbe (webkamerán is megfigyelhetők)

Megérkeztek a fekete gólyák a Gemencbe (webkamerán is megfigyelhetők)

1255
hirdetés

golyaMegérkeztek az első fekete gólyák a Gemencbe, a védett madarak életét csütörtöktől webkamerán keresztül is megfigyelhetik a természetbarátok.

Az első példány megjelenését március 4-én észlelték a Gemenc Zrt. szekszárdi erdészetének területén, a madár egy két éve épített fészket foglalt el – mondta az MTI-nek csütörtökön Kovács Gábor erdészetvezető. Azóta több példány is megérkezett, szerdán négy gólyát is láttak együtt repülni – tette hozzá.
Az erdészetvezető szerint nem szokatlan számukra a mostani zord időjárás, hiszen vonulásuk során találkozhatnak ehhez hasonló időjárási viszonyokkal.
A Gemenc Zrt. a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködve helyezett el két fán a fekete gólyákat mutató két-két webkamerát. A szekszárdi erdészet keselyűsi részén felszerelt kamera képe az erdőgazdaság honlapján, a gemenczrt.hu oldalon követhető figyelemmel.
A Gemencbe rendszerint március közepén érkeznek meg a fekete gólyák, amelyek állománya az utóbbi években örvendetesen nőtt, számukat tavaly 55-60 párra becsülték – mondta a szakember. A tájegység egyedülálló abból a szempontból, hogy a Sió-torok és a déli országhatár közötti területen élnek a legnagyobb sűrűségben fekete gólyák.
Az első fiókák május elején jönnek a világra, kirepülésük akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus első heteiben zajlik. Ezután néhány hetet még a fészkelő hely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala a Gibraltári-szoroson, illetve a Boszporuszon vezet át.
Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a fekete gólyák állománya.

A webkamera képei ezen az oldalon találhatóak a bal sávban:

http://www.gemenczrt.hu/index.php?apps=news&news=272
MTI/dunataj.sk

hirdetés
Previous articleHavazás – Szombat éjjel óta nincs elzárt település Magyarországon
Next articleHuszonhét éves lett a világ legvénebb macskája