HAZA RÉGIÓ Még egyszer az érsekléli Bujna-kertről

Még egyszer az érsekléli Bujna-kertről

995
hirdetés

Több alkalommal is foglalkoztunk az elnéptelenedett Léli-sziget történelmével. A 20. század elején Érseklél volt a terület központja, amely valójában középkori eredetű település volt és a régi érsekléli érseki szék központja volt. 1360-ban említik az érseki tulajdonban lévő falu jobbágyait. A 14. századtól különféle nemesi családok birtoka volt. Erről így írt Fényes Elek: A középkori eredetű település első írásos említése 1072-ből Lelu néven történik. A régi érsekléli érseki szék központja volt. 1247-ben már két Lél nevű falu is létezett. Kiterjedése 706 hold, u. m. 600 h. szántó, a többi részint legelő, részint tagositott birtok, rét és erdős térség. Földe igen jó, s minden gabonanemet megterem. Lakja 53 katholikus. Áll a puszta 8 egész nemesudvarból (curia), melyből Zámory család bir 4/8, Ratkovszky 3/8, Illés 1/2, Ghyczy is 1/2 nemesudvart birtokol. Az idők folyamán teljesen eltűnt, csak középkori eredetű (1865-ben átépített) katolikus temploma állt sokáig elhagyatva a határban. A Ratkovszky család utolsó leszármazottja, özv. Novák Károlyné, született Ratkovszky Erzsi néni így emlékezik vissza a sziget látványosságára, a Bujna-kertre.

Valamikor, réges-régen, amikor én még kicsi gyerek voltam, apukám sokat mesélt a Bujna-kertről, amely Érseklél, legszebb kertje volt. Gyönyörű virágok nyíltak ott, harsogóan zöld vetemények sorakoztak és szebnél-szebb gyümölcsfák kínálták egészséges gyümölcsüket. A Bujna család féltő szeretettel gondozta a kertet. Maga a kert az iskolával szemben terült el és a kert vége kiért a kocsiúthoz (akkoriban így nevezték a kisebb földutakat). A kert formája téglalap alakú volt, amelynek felülete mértani pontossággal, egyformán sima volt. Széles, mély árkokkal volt körülvéve. Amikor már kisiskolás voltam, iskolába jövetmenet ott vezetett el utam a kert mellett. Akkor már régen kihalt a Bujna-család. Idegen emberek gondozták a földet és búzát, vagy kukoricát termeltek ott. A kertet körülvevő árokkal már senki sem törődött. Gondozásba vette azt az őstermészet, selymes zöld fűszőnyeggel borítva azt. Az árokparton azonban még ott virítottak a mezei virágok. Mindebben besegített a szél és a dalosmadár is. Az előbbi a szelek szárnyán, az utóbbi a madarak csőrében hozott magvakkal. Azok azután az árkok földjében gyökeret eresztettek. Az idő múlásával a magokból hatalmas, szép formájú vadrózsa és galagonya bokrok nőttek. A tavasz varázslatos érintésére ezek a bokrok ünnepi, zöld díszruhába öltöztek és virágba borultak. Bódító illatukkal ámulatba ejtették a nézelődőt. Néha én is megcsodáltam ezeket a virágbokrokat és elgondolkodtam azon, milyen boldogok is lehettek a Bujna-kert gazdái. Azután jött a földek egyesítésének időszaka, a szövetkezetesítés. A Bujna-kertet is árkostól, bokrostól elegyengették, majd egybeszántották a többi termőfölddel. A Bujna-kert már csak a múltban él. Az emlékét is elfújta a szél.

özv.Novák Károlyné, Ratkovszky Erzsébet

DUNATÁJ HETILAP 27/2021

hirdetés
Previous articleMEGKÉRDEZTÜK
Next articleA felvidéki papok is készülnek a budapesti Eucharisztikus kongressusra