HAZA RÉGIÓ Másokért, egymásért, önmagunkért! – Szeretethíd Komáromban

Másokért, egymásért, önmagunkért! – Szeretethíd Komáromban

838
hirdetés

54084_305_210A Szeretethíd Kárpát-medencei önkéntes akcióba bekapcsolódott a Komáromi Református Keresztyén Egyház apraja-nagyja nt.Fazekas Zsuzsanna lelkésznő vezetésével. Célunk az volt, hogy közösen tegyünk egymásért, a gyülekezetünkért, városunkért és embertársainkért.

Az első nap, május 29-én délelőtt kis csapatunk útnak indult meglátogatni az „Oázis” és az „Ispotály” utcai öregotthonban lévő testvéreket. Nt. Fazekas Zsuzsanna üdvözölte a jelenlévőket, majd istentiszteletet tartott Kalocsai Tamás segédlelkész. Utána a zeneiskola növendékeinek műsora következett Fekete Éva tanárnő vezetésével. Végezetül az otthon lakóit a nőegylet tagjai süteménnyel vendégelték meg, majd elbeszélgettek az ott élő testvérekkel, akik nagyon hálásak voltak a látogatásért. Öröm volt látni a sok kedves mosolygós arcot. Az Isten dicsőítésére való jószolgálat alatt együtt tudtunk épülni és örvendezni az otthonban élőkkel.

Második napon, május 30-án a nagykeszi „Reménység otthon” lakói is csatlakoztak gyülekezeti tagjainkhoz, így együtt közösen újjá varázsolták a Jókai Mór Alap Iskola udvarán lévő padokat. Egy másik csoport a templomkertben munkálkodott, rendbe tették a virágágyakat, lenyírták a füvet és a sövényt. Az önkéntes akcióban összesen hatvanheten vettek részt.

Az önkéntesek ezekkel a cselekedeteikkel azt kívánták megmutatni, hogy egyházunk nyitott a rászorulók, a város és a társadalom felé. Ez egy különleges alkalom volt a generációk közötti összefogásra, az egymáshoz való közeledéshez, a közös szolgálat és a segítségnyújtás örömének megtapasztalására. Az együtt végzett munka, amely szeretetből fakadt, a résztvevők javát és lelki épülését szolgálta. Köszönet illeti derék asszony és férfi testvéreinket, akik Istennek tetsző közös ügyet szolgáltak, ragaszkodva hitükhöz, őseik hagyományaihoz.Isten áldja meg mindnyájukat ezért a szolgálatukért!
Tekintse meg KÉPGALÉRIÁNKAT>>.

Dr. Körtvélyesi Piroska/Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleTizenhét hektárnyi terület cseréjére készül Magyarország és Szlovákia
Next articleRablótámadás Komáromban