HAZA BELFÖLD Március 6-a a koronavírus áldozatainak emléknapja Szlovákiában

Március 6-a a koronavírus áldozatainak emléknapja Szlovákiában

314
hirdetés

Március 6-a a koronavírus áldozatainak emléknapja Szlovákiában, a parlament tavaly sorolta az emléknapok közé a vonatkozó törvény módosításával. Idén emlékezünk először hivatalosan a Covid-19 áldozataira.

Illusztráció, Pixabay

„A koronavírus-járvány gyökeresen megváltoztatta az emberek életét nemcsak Szlovákiában, hanem az egész világon. A legnagyobb traumát azoknak okozta, akik hozzátartozójukat veszítették el” – állt az államünnepekről és emléknapokról szóló törvény módosító javaslatában. A járvány áldozatainak hozzátartozói létrehozták a Valódi Áldozatok Polgári Társulást, amely szintén az emléknap törvénybe iktatását szorgalmazta.
„Az emléknapon minden évben pontosan azért kellene felidéznünk a világjárványt, hogy megnevezzük és helyesen értelmezzük az összes negatív hatását és okuljunk belőlük. A járvány tragikus időszakát meg kell őrizni a nemzet kollektív emlékezetében” – jelentette ki Lenka Straková, a Valódi Áldozatok Polgári Társulás egyik alapítója
Szlovákiában 2020. március 6-án azonosították az első koronavírus-fertőzöttet, egy Kostolišťen, Malacka (Malacky) közelében élő 52 éves férfit.
Egy hónappal később, 2020. április 6-án Marek Krajčí egészségügyi miniszter jelentette be, hogy elhunyt az első COVID-19 beteg Szlovákiában. A járványnak összesen több mint 21 ezer áldozata volt az országban, több ezer beteg pedig a korlátozott egészségügyi ellátás miatt halt meg. A főügyészség idén januárban jelentette be, hogy megvizsgálja, történt-e mulasztás a járvány kezelése során, és terhel-e ezért valakit büntetőjogi felelősség.
A világon az első koronavírus-fertőzött egy 55 éves kínai férfi volt. Vuhanban, a kínai Hupej tartományban azonosították még 2019. november 17-én. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte már közel 7 millió áldozata van a koronavírusnak.

Forrás: https://skutocneobete.sk, https://www.nrsr.sk, https://korona.gov.sk, https://covid19.who.int

TASR

hirdetés
Previous articleFelvidéki tehetségek az Atlético Madridnál
Next articleSHMÚ: Februárban a 17,1 Celsius-fokot is elérte a legmagasabb hőmérséklet