HAZA KÜLFÖLD Már épül is a kerítés a déli határon – videó

Már épül is a kerítés a déli határon – videó

1091
hirdetés

Mórahalomtól öt kilométerre, az Erdei iskolánál kezdték el felállítani a négyméteres úgynevezett műszaki zárat. Pár méterre onnan, ahol a menekültekre szoktak találni.

A hvg.hu úgy értesült, hogy épül a kerítés a déli határon. Mórahalomtól öt kilométerre, az Erdei iskolánál kezdték el felállítani a négyméter magas fizikai zárat.

Mint emlékeztetnek, a külterületi utak portalanítása már a múlt héten megtörtént azért, hogy az építkezéshez szükséges eszközöket zavartalanul tudják a helyszínre szállítani. Az építkezésben a honvédség nyújt segítséget, de a portál információi szerint egy magáncég is felvonult a területre. Értesüléseik szerint szerdán a belügyminiszter személyesen ad tájékoztatást a részletekről.

A Délmagyar információi szerint a katonákat Szentesről és Hódmezővásárhelyről vezényelték a helyszínre, egész héten itt dolgozhatnak. A Belügyminisztérium azt kérte, hogy készítsenek el 175 méter hosszú próbakerítést a határzárhoz.

Fotó: Pál Anna Viktória

A Belügyminisztérium (BM) és a Honvédelmi Minisztérium (HM) közös közleménye szerint hétfő reggel 8 órakor rendőri biztosítás mellett kezdte meg a munkálatokat a Magyar Honvédség. A feladatban jelenleg az 5. Bocskai István Lövészdandár, a 37. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred és a 86. Szolnok Helikopter Bázis honvédjei vesznek részt összesen 43 fővel.

150 méter próba

A katonák a technikai eszközöket nyolc járművel a hódmezővásárhelyi laktanyából szállították a helyszínre. A helyszínbejárás után a határőrizeti célú ideiglenes kerítés építésének megkezdéséhez szükséges terepmunkálatokat – fakivágást, aljnövényzetirtást, talajmunkákat, útépítést – végeznek. Ehhez egy lánctalpas buldózert és egy univerzális földmunkagépet használnak.

A munkálatok jelenlegi szakaszában egy 150 méter hosszúságú mintaszakasz megépítését a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium illetékes szervei együttesen végzik.

A két tárca közleményében azt írta: Európát érintő problémává vált a kontinens felé irányuló illegális bevándorlás. Magyarországra Szerbián keresztül naponta átlagosan ezer illegális határátlépő érkezik, így súlyos problémává vált az illegális bevándorlás és kiemelt feladattá annak kezelése. Idén eddig 78 190 tiltott határátlépőt regisztráltak, közülük 77 600-an érkeztek a szerb határon keresztül.

A közleményben felidézték azt is: a kormány 2015. június 17-én hozott határozatot a rendkívüli bevándorlási nyomás kezelésére, ebben elrendelte a magyar-szerb határszakaszon a zöldhatár átjárhatóságának megszüntetése érdekében egy 175 kilométer hosszúságú és 4 méter magasságú határőrizeti célú ideiglenes kerítés építését.

A Hír24 munkatársa a helyszínen járt, felvételeket is készített. A munkálatoktól mindössze pár lépésre van egy kis erdő, ahol menekültekre szoktak találni a rendőrök. A fák takarásában látszik, hogy ott vertek sátrakat a honvédség és a rendőrség munkatársai.

Hálózsákok az építkezéstől néhány méterre

Munkában a honvédség

Áder János köztársasági elnök az ideiglenes határzárra is vonatkozó törvénycsomagot szombaton írta alá a parlamenti információs rendszer szerint, a Magyar Közlönynek azonban azóta még nem jelent meg száma, így azt ott nem hirdették ki. A jogszabály augusztus 1-jén lép hatályba.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a június 17-én tartott kormányülés szünetében jelentette be: a kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy egy héten belül készítse elő a magyar-szerb határ 175 kilométer hosszú szakaszának lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg.

 Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Az országgyűlés július 6-án módosította az államhatárról szóló törvényt a határzárral kapcsolatban, közérdekű használati jogot adva a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított tízméteres sávon belül. A műszaki határzár létrehozására az állam mintegy 6,6 milliárd forintot csoportosít át.

UPDATE:  Az MTI tudósítója szerint a munkát a Magyar Honvédség hódmezővásárhelyi alakulatának katonái végzik. A terepet egy lánctalpas munkagép rendezi a Csongrád megyei településen.

A kormánypárti polgármester semmit sem tud

A 168 óra információi szerint Mórahalom fideszes polgármesterének, Nógrádi Zoltánnak senki nem szólt, hogy ma kezdenek, ő a környéken dolgozó gazdáktól tudta meg, hogy épül a fal.

Hír24

hirdetés