HAZA KÜLFÖLD Májusban Budapesten tartják a Zsidó Világkongresszus közgyűlését

Májusban Budapesten tartják a Zsidó Világkongresszus közgyűlését

797
hirdetés

A Zsidó Világkongresszus különös figyelemmel követi a magyarországi zsidó közösség életének a történéseit. Ezt jelzi, hogy a szervezet hosszú idő után először nem Jeruzsálemben, hanem Budapesten tartja a közgyűlését májusban mintegy ötszáz fő részvételével – mondta hétfőn Jeruzsálemben az MTI tudósítójának Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.

Feldmájer magyar zsidó delegáció tagjaként vett részt a Zsidó Világkongresszus (Jewish World Congress) végrehajtó bizottságának Thesszalonikiben kezdődött kibővített ülésén, amely hétfőn Jeruzsálemben ér véget. Elmondta, hogy a budapesti közgyűléstől azt várja: a résztvevők megismerkednek a magyarországi zsidóság múltjával, jelenével és jövőjével. „Másrészt a küldöttek kifejezik szolidaritásukat a magyarországi zsidóságot ért támadásokkal szemben, hiszen közismertek azok a rendkívül erős és agresszív antiszemita hangok, amelyeket az utóbbi években mindannyian hallhattunk”- tette hozzá a Mazsihisz elnöke.
Az 1936-ban Svájcban alapított Zsidó Világkongresszus a világ zsidóságának legjelentősebb képviseleti szerve, amelynek végrehajtó bizottsága szombaton és vasárnap Thesszalonikiben részt vett a görög zsidóság deportálásának a hetvenedik évfordulóján rendezett megemlékezéseken. 1943–ban több mint negyvennyolcezer zsidót deportáltak Thesszalonikiből, és kilencvenhat százalékuk meghalt a haláltáborokban, vagy az azokhoz indított vonatokon.
A Ronald S. Lauder vezette bizottság határozatokat fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki a görög zsidóságot fenyegető szélsőjobboldali Arany Hajnal párt előretörése miatt. A magyar zsidóságot képviselő Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója és Feldmájer Péter ismertette a magyarországi egyetemeken tapasztalható, egyre erősödő zsidóellenes hangulat jelenségeit, továbbá azt is, hogy a magyar kormányzat nemcsak a Horthy-korszak vezető embereit akarja példaképként állítani a magyarság elé, hanem március 15-én a nemzeti ünnep alkalmából kitüntetéseket adományoztak közismerten rasszista nézeteket valló embereknek is.

MTI

hirdetés
Previous articleBeszakadt az M1-es burkolata Győrnél, torlódás alakult ki – FRISSÍTETT (új: egy sávon haladhat a forgalom)
Next articleEgyeztetett a magyar és a szlovák katasztrófavédelem az árvízi felkészülésről