HAZA KÜLFÖLD Magyarország az Iszlám Állam célpontjai között

Magyarország az Iszlám Állam célpontjai között

1077
hirdetés
Fotó: thecommentator.com

A március 22-i brüsszeli támadás csak a kezdet: a sor most Amerikán van, de egyetlen európai főváros sincs biztonságban. Köztük – név szerint kiemelve – Magyarország. Ezzel a fenyegetéssel állt elő legutóbb az Iszlám Állam nevű terrorszervezet. A The Washington Post tegnapi beszámolója szerint a terroristák Brüsszel után további terrorakciókat helyeztek kilátásba az Egyesült Államokban és Európa-szerte.

A fenyegetést a szervezet médiacégén, az Al-Wafa-n keresztül tették közzé, amelyben elsősorban az Iszlám Állam ellen harcoló nyugati koalíciót vezető Egyesült Államokat jelölték meg célpontként. „Amerika elfelejtette, hogy a muszlimok nem tűrik a megaláztatást és nem feledkeznek el a megtorlásról” – áll a közleményben, amely az amerikai katonák által Irakban elkövetett bűnöket emeli ki a bosszú okaként. „Nem felejtettük el a hajadonok sikolyát, akiket Irak megtámadásakor erőszakoltatok meg. Ma, Allah segítségével megbosszuljuk őket és helyre állítjuk becsületüket” – fogalmaz az Iszlám Állam fenyegető üzenete. Nem maradnak adósok a konkrétumokkal sem: amerikai nők foglyul ejtésével és rabszolgapiacon való értékesítésükkel gondolják kiegyenlíteni a számlát…

Az Al-Wafa egy külön fenyegetést szentel Európának is, amelyben aztán felbukkan Magyarország:

„Ma a brüsszeli repülőtér, holnap esetleg Portugália vagy Magyarország”.

Persze mindez vélhetően (bár ki találhat logikát az IÁ tébolyában?) nem azt jelenti, hogy Magyarország az Iszlám Állam kiemelt európai célpontjai közé került, a fenyegetés aligha vehető félvállról. Magyarország említése sokkal inkább azt jelképezi, hogy Európa egyetlen országa sincs biztonságban, és hogy a „kisebbek” – Magyarország, Szlovákia, vagy bármely más állam – éppúgy sorra kerülhetnek, mint Franciaország, vagy épp az Európai Unió fővárosa, Brüsszel.

(The Washington Post/Felvidék.Ma)

hirdetés
Previous articleKét hét múlva folytatódnak a komáromi poliklinika megóvására irányuló tárgyalások
Next articleElhunyt Kertész Imre , Nobel-díjas író