HAZA BŰNÜGY Ma születhet jogerős döntés a gyermekét tóba ölő szlovák nő ügyében

Ma születhet jogerős döntés a gyermekét tóba ölő szlovák nő ügyében

818
hirdetés

Ma hozhat jogerős döntést a Győri Ítélőtábla annak a szlovákiai nőnek az ügyében, aki 2012 decemberében egy mosonmagyaróvári tóba ölte kisfiát.

    Lubomíra Höfföt első fokon, tavaly ősszel 14 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Győri Ítélőtábla, 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölésben és személyi szabadság megsértése miatt. Az utóbbi vádpontban azért marasztalták el, mert tette elkövetése előtt férjét – aki hónapokkal korábban kezdeményezte válásukat, és akinél a bíróság elhelyezte közös gyermeküket – bezárta a fürdőszobába. Így indult hároméves fiával a jeges tóhoz, és beletette a gyereket, aki ezután belefulladt a vízbe.
    Köszler Ferenc bíró utalt arra az ítélethirdetés során, hogy súlyos kettősség volt észlelhető a vádlott által a bíróságon elmondottakban. „Nehéz volt eldönteni, hogy a gyereket sajnálja, hogy meghalt, vagy saját magát” – mondta. A bíró megjegyezte: a vádlott nem elmebeteg, nem gyengeelméjű, de személyiségzavaros, ez azonban nem befolyásolta tette elkövetésekor, hogy felismerje annak következményeit. Márpedig abból, hogy az úszni nem tudó gyermeket az egyméteres, jeges vízbe tette, egyértelmű, hogy kívánta a halálát.

MTI

hirdetés
Previous articleMi is szedtük!
Next articleTatai Patara 2014. május 30-31. – június 1.