HAZA BELFÖLD Lucia Žitňanská a Most-Hídba tart

Lucia Žitňanská a Most-Hídba tart

816
hirdetés

Szlovák sajtóértesülések szerint Lucia Žitňanská független parlamenti képviselő belép a Most-Híd vegyespártba, amelynek elnöksége erről már kedden, április 8-án döntést hozhat – írja a tasr.

A szlovák állami hírügynökségnek egy magát megnevezni nem kívánó Most-Hídhoz közel álló személy úgy fogalmazott: Lucia Žitňanská számára azért vonzó Bugár Béla pártja, mert a polgári politizálásnak és az igazságszolgáltatás megreformálásának lehetőségét leginkább a Most-Hídban látja biztosítva. A hírügynökségnek nyilatkozó politikus hozzátette: Žitňanská és Bugár Béla az alapján ítéli meg a pártokat és a politikusok, hogy azok érzékelik-e az emberek elvárásait, vagy sem. Elmondta azt is: a két képviselő egyetért abban is, hogy a politikának ezekhez az igényekhez kell igazodnia.
Lucia Žitňanská jelenleg független képviselőként tevékenykedik, tavaly év végén Miroslav Beblavýval és Magda Vášáryovával hagyta el az SDKÚ frakcióját, amelynek vezetője volt. A korábbi igazságügyi miniszter távozását azzal indokolta, hogy a jobboldali pártnak nem egyértelmű az álláspontja, politikája elveszítette a tartalmát és kiüresedett. Közvetlenül ezután röppent fel a hír a sajtóban, hogy az SDKÚ meghatározó politikusai a Most-Híd frakciójának a tagjai lehetnek. Beblavý időközben azonban az új pártot alapító Radoslav Procházka mellett kötelezte el magát. Bugár Žitňanskáék döntésével kapcsolatban tavaly év végén úgy fogalmazott: nagy veszteség volna a jobboldal számára, ha a három politikus végleg hátat fordítana a közéletnek, pártja ezért össze kívánja fogni mindazokat, akik erre hajlandóságot mutatnak.
A tars úgy tudja, a sajtóértsülést kedden hivatalosan is bejelentik.

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleA 23. Komáromi Napok teljes műsora (É-Komárom)
Next articleHárom területen fejlesztik a Dél-Komáromi kórházat