HAZA RÉGIÓ Lakossági fórum Kaván és Őrsújfalun

Lakossági fórum Kaván és Őrsújfalun

863
hirdetés

Az elmúlt napokban a lakosokkal szervezett találkozót az önkormányzat, hogy tájékoztatást kapjanak a tervezett fejlesztésekről, és beszélgessenek aktuális kérdésekről és megfogalmazzák kéréseiket.


Szombat este a kavai kultúrházban Keszegh Béla polgármester vett részt a találkozón. Beszámolt a kultúrház nemsokára induló külső felújításáról, amelynek köszönhetően a tető és a homlokzat is fel lesz újítva 20 ezer eurós összegben. Szóba került több más terület gondozása és a lakosokat érintő probléma.
Kedd este Őrsujfalun volt lakossági fórum. A bevezetőben Keszegh Béla számolt be a fejlesztésekről. Folytatódik a focipálya felújítása (25 ezer EUR), nemsokára indul a Jobtex vállalat menti utca felújítása és esőnyelők kiépítése (95 ezer EUR), a kultúrház tetőszerkezetének felújításához 20 ezer euróval járult hozzá a város, amit az idén szeretné megvalósítani az ÉS?! polgári társulás. Ugyancsak szóba került a temető előtti járdaszakasz kiépítése, amely módosításokkal, de megvalósul. Molnár Marian képviselő a Duna parti fejlesztésekről számolt be, amely az árvízvédelmi vállalat közreműködésével zajlanak. Nem csak a vízpart revitalizációja zajlik, de a töltés emelése is, aminek köszönhetően biciklizésre is alkalmas lesz. Varga Tamás alpolgármester a hulladékkezeléssel és útjavítással kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Ruman Patrik képviselő, a KOMVaK igazgatója a vízgazdálkodással kapcsolatos felvetésekre adott pontos tájékoztatást.
A tervek szerint a lakossági fórumok a város többi zónájában is folytatódnak, ezzel segítve a közvetlen kapcsolattartást a lakosokkal és az igényekhez igazítva a következő évek terveit.

 

komarno.sk

hirdetés
Previous articleUltrahangot kapott Gúta egészségügye
Next articleMegújult a pihenőpark a Rózsakertben