HAZA RÉGIÓ Ladányi Lajos és Orosz Örs kapta az idei Szlovákiai Civil Becsületrend-díjat

Ladányi Lajos és Orosz Örs kapta az idei Szlovákiai Civil Becsületrend-díjat

318
hirdetés

A belügyminisztérium 2014 októberében jegyezte be a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulást, amely tagjai először 2015 áprilisában adták át a Szlovákiai Civil Becsületrend-díjat. Azóta e díjátadó ünnepségre minden tavasszal sor kerül a komárom Kultúrpalotában azért, hogy ily´ módon ismerjék el a nemes emberi alapértékeket felmutató cselekedeteket. A társulás kuratóriumának döntése alapján, illetve az Erénnyel és példával jelmondat jegyében, május 20-án Ladányi Lajos és Orosz Örs részesült e megtiszteltetésben.

A rendezvényen tiszteletét tette dr. Balogh Csaba, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott szlovákiai nagykövete is

Miután Dráfi Mátyás Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versével megadta az ünnepség alaphangját, Klemen Terézia, a Szlovákiai Civil Becsületrend PT elnöke üdvözölte a jelenlevőket, köztük dr. Balogh Csabát, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott szlovákiai nagykövetét, valamint Csáky Pál ex-miniszterelnök-helyettest, volt EP képviselőt és Bárdos Gyulát, a Csemadok országos elnökét, illetve nem utolsó sorban a megjelent kuratóriumi tagokat.

Klemen Terézia, a Szlovákiai Civil Becsületrend PT elnöke üdvözölte a jelenlevőket

A célkitűzéseik és e díj történetének ismertetése után egyperces néma felállásra kérte a résztvevőket a két volt kuratóriumi tagjuk, Vasik János rádiós szerkesztő és dr. Csiffáry Károly főorvos közelmúltban bekövetkezett halála miatt.

Csáky Pál ex-miniszterelnök-helyettes Ladányi Lajos munkásságár méltatta

Ezt követően Ladányi Lajos sokrétű munkásságát Csáky Pál, Orosz Örsét pedig Bárdos Gyula méltatta, s mindkét díjazottról levetítettek egy-egy ismeretterjesztő kisfilmet. Majd átvehették a megérdemelt díjukat, fogadták a kuratóriumi tagok gratulációját, s mindketten köszönetet mondtak a díjadományozóknak.

Zoboralja „egyszemélyes intézménye” a kuratóriumi tagokkal

Ladányi Lajos „A zoboralji szórványvidék magyarságának megmaradása érdekében kifejtett eredményes tevékenységéért, különösen a társadalmi-kulturális élet, oktatás megőrzése és fejlesztése terén végzett fontos és értékes munkájáért”, Orosz Örs pedig „A felvidéki Árpád-kori emlékek feltárásáért, a történelmi szobrok felkutatásáért, valamint jogvédő aktivista tevékenységéért és a Gombaszögi Nyári Tábor felélesztéséért” kapta meg  a Szlovákiai Civil Becsületrend-díjat – olvasható az oklevelükön.

Bárdos Gyula országos Csemadok-elnök Orosz Örs eddigi munkásságát dícsérte

Az eseményről, amely a Komáromban gyakran szereplő Dunakeszi Szimfonikus Zenekar (vezényelt Farkas Pál karnagy) és három ifjú „pacsirta”: Bégány Csenge, Tímár Tímea és Endrész Ferenc nagyszerű műsorával zárult, további részleteket majd a Magyar 7 hetilap május 23-i számában olvashatnak.

A díjátadás egyik pillanata

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés
Previous articleSzlovák külügyminiszter: az új kormány hivatalba lépésével nem változik országa álláspontja az ukrajnai háborúról
Next articleKomárom: A város megkezdte a szúnyoglárvák gyérítését