HAZA RÉGIÓ Központosított kormányiroda nyílik Komáromban

Központosított kormányiroda nyílik Komáromban

747
hirdetés

Végső döntés született a komáromi volt pártház, később egészségügyi központ épületkomplexumáról

Múlt hétfőn tartotta meg soron következő ülését Nyitra megye önkormányzata, amelyen több olyan fontos kérdésben is döntés született, amely a Komáromi járást is érintette. Az egyik legfontosabb kérdéskört a valamikori járási pártbizottság komáromi épületéről szóló döntés alkotta. Ez az épület a rendszerváltást követően volt több párt székhelye, majd egészségügyi központ is, egy idő óta azonban üresen áll.

Obrázok1Az épület értékesítését megnehezítette, hogy az többségi tulajdonosa a megyei önkormányzat volt, de Komárom városának is volt benne tulajdonrésze. A szlovák belügyminisztérium részéről korábban történt egy megkeresés, amelynek eredményeképp a város önkormányzata szándéknyilatkozatot fogadott el arról, hogy beleegyezik az épület tulajdonrészének eladásába. Hétfőn a megyei közgyűlés elé terjesztették ezt a szándéknyilatkozatot, melyet a képviselők jóváhagytak. A tulajdonrész árának kifizetése után az épület a belügyminisztérium tulajdonába kerül, s a kellő felújítást és modernizálást követően ide kerül át minden olyan szervezési osztály, amely közvetlen kapcsolatot tart fent a lakossággal. Itt adják majd ki a személyazonossági igazolványokat, az útleveleket, a gépjárművezetői jogosítványokat és más okmányokat. Ez a központosítás egyben országos méretekben is egyedülálló lehet, s mindenképpen segítségére lesz a járás lakosainak a mindennapos ügyintézés felgyorsításával. Végső döntés született az azóta már felszámolt Dafné szociális otthon legutóbbi árvíz során tönkrement épületeiről. A megyei hivatal versenytárgyalást hirdetett, amelyet egy járásbeli mezőgazdasági vállalat nyert meg. Egyelőre nincs információnk arról, hogy milyen célokat szolgálnak majd az épületek, az azonban biztos, hogy állaguk miatt nem felelnek meg egészségügyi intézmény céljaira.
– Foglalkoztunk a kulturális sport- és műemlékvédelmi pályázatokkal is – mondta Horváth Árpád, Gúta polgármestere és megyei képviselő –, s úgy döntöttünk, hogy azokat nem vonjuk össze. Sajnos tavaly műemlékek felújítására a Komáromi járásból csak két igény érkezett, remélhetően idén mindazok, akik szívügyüknek tartják történelmi értékeink megóvását, jobban élnek majd az adott lehetőségekkel és pályáznak azok felújítására.

DUNATÁJ HETILAP 37/2015

hirdetés
Previous articleSzlovákia szúrópróbaszerű ellenőrzéseket vezetett be a magyar és osztrák határon
Next articleKomáromi győzelem a kiskunlacházai repülőtéren