HAZA SPORT Kosárlabda: Komáromban rendezik meg a Szlovák Kupa négyes döntőjét

Kosárlabda: Komáromban rendezik meg a Szlovák Kupa négyes döntőjét

970
hirdetés

Először rendezheti meg a Szlovák Kupa négyes döntőjét saját csarnokában az MBK Rieker Komárom. Az elődöntő összecsapásaira február 7-én, a döntőre, február 8-án kerül sor.

A Szlovák Kosárlabda Szövetség (SBA) bizottsága, a Szlovák Kosárlabda Bajnokság (SBL) csapatainak közös megegyezése alapján a bajnokságban jelenleg második helyen álló MBK Rieker COM-Therm Komárom csapatát bízta meg a Szlovák Kupa 2015 elődöntőinek és döntőjének megszervezésével. Tekintve, hogy a komáromi együttes remek hazai mutatóval rendelkezik az idényben, a végső sikerre is nagy eséllyel pályázik.
Az út a döntőig azonban hosszú lesz, előbb ugyanis a negyeddöntő mérkőzései következnek, melyeket az Eurovia SBL alapszakaszának 18. fordulója után jobb helyen szereplő együttesek otthonában rendezik. A legjobb nyolcból továbbjutó csapatok pedig már a komáromi elődöntőkben mérkőzhetnek meg egymással.
A komáromi MBK a február 6-i negyeddöntőben a lévai csapattal találkozik hazai pályán. A két együttes éppen a héten játszott egymással bajnokit, melyen Komárom simán, 99-85 arányban nyert. A komáromiak számára azonban bizakodásra adhat okot az is, hogy az idényben a Lévától még nem szenvedtek vereséget: Kozlíkék tavaly októberben 107-71-re, a novemberi lévai meccsen 94-84 arányban győzedelmeskedtek. Amennyiben az MBK Rieker sikerrel veszi a negyeddöntőt, úgy a Privigye-Besztercebánya párharc győztesével játszhat a döntőbe jutásért.

Negyeddöntők:
Péntek, 2015. február 6.
BK Inter Incheba Pozsony (1.) – VŠEMvs Karlovka Pozsony (8.)
MBK Rieker COM-Therm Komárom (2.) – EUCOS Patrioti Léva(7.) (18 órától)
BC Privigye (3.) – ŠKP Besztercebánya (6.)
BK Iskra Szvit (4.) – MBK Nyitrabánya (5.)

Elődöntők (Komárom):
Szombat, 2015. február 7.
Az Inter/Karlovka győztese – A Szvit/Nyitrabánya győztese (15.00)
A Komárom/Léva győztese – A Privigye/Besztercebánya győztese (18.00)

Döntő: Vasárnap, 2015. február 8-án, (18 óra).

lm, Felvidék.ma

hirdetés
Previous article13 Tesco bezár, jön a tüntetés
Next articleMit várnak el polgármestereink a 2015-ös évtől?