HAZA HÍR-MIX Komáromot a mobilgát megvédheti az árvíztől

Komáromot a mobilgát megvédheti az árvíztől

275
hirdetés

Hétfőn délelőtt Komáromban ismét ülésezett a járási hivatal által összehívott, helyi válságstáb. Keszegh Béla, a Duna menti város polgármestere nyilatkozott portálunknak az árvízvédelmi előkészületekről. Úgy látja, hogy nincs ok pánikra…

Kép: Jakab I., Dunataj.sk

„A válságstábunk pénteken és ma is ülésezett, valamint holnap tíz órakor ismét összeül, miközben a témában érintett valamennyi fontos alakulatot, köztük a tűzoltóságot is mozgósítottuk. Emellett szükség esetére civil felajánlások is érkeztek. Több helyen már elkezdődött a mobilgátak felhúzása, ám a gyártérbe azokat egyelőre csak odakészítették az átjárókhoz, még nem húzzák fel, nehogy blokkolják a dolgozók ottani mozgását.

„A ma 10 órakor közzétett, hivatalos előrejelzések szerint Komáromnál a Duna 735 centiméteres tetőzését kedd – szerda magasságában várják a szakemberek. Ez alacsonyabb vízszint lenne a korábban jelzettnél, de a prognózisok sosem teljesen pontosak. Ezt az áradást a pár évvel korábban kiépített mobilgát-rendszerünknek bírnia kell, és mellé homokzsákokat sem kell kihelyezni. Valamivel rosszabb lehet a helyzet a peremterületeken, például Örsújfalu városrészben, ahová egy-két helyen befolyhat a medréből kilépő folyóvíz”

– tudatta olvasóinkkal Komárom első embere.

Hozzátette: a mobilgátat a meglevő betongát magasságáig húzzák fel, vagyis azt a betongát oldalában levő keretekbe rögzítik. Tizenegy évvel ezelőtt Komáromnál 889 centiméteren tetőzött a Duna, s akkor még mintegy fél méteres tartalék maradt a betongát tetejéig, tehát pánikra nincs ok.

Azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy főleg a Kikötő lakótelep, de az egész város nagyobb védelme érdekében elzárják a hajógyári medencét.

„A búvárok éppen takarítják ki az aljzatot, ebéd után pedig majd lezárják a medence bejáratát, hogy azon át ne folyhasson be a víz. Eközben minden érintett fél nagy figyelmet fordít az időszerű történésekre, változásokra. A Duna átadása során az ártérben élőknek, dolgozóknak, például a Prestige étterem épületének környékén mindig jobban kell aggódniuk a vízbefolyások miatt. Nekik saját árvízvédelmi tervvel kell rendelkezniük. De ha a négyóránként értékelt és folyamatosan aktualizált előrejelzések szerint valósul meg az áradás, akkor talán ott sem lesznek nagyobb problémák. Még akkor sem, hogy a teljesen kinyitott bősi vízierőmű és a Vág felől is sok víz közeledik Komárom felé”

– magyarázta.

Ahogy hangsúlyozta: az itt élőknek a szlovákiai előrejelzésekre, adatokra érdemes figyelniük, mert Magyarországon más normák vannak érvényben, és máshoz viszonyítják, másként mérik a vízszintet, mint nálunk.

Magyarországon szigorúbb ez a rendszer, a két ország adatai között 40 centiméternyi eltérés van. Szlovákiában a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) mérései, adatai a mérvadók. Nálunk hivatalosan ma reggel hirdették ki a másodfokú árvízvédelmi készültséget, s egyelőre úgy tűnik, hogy a harmadfokú készültség kihirdetésére nem is kerül sor”

– zárta tájékoztatását szeptember 16-án délben Keszegh Béla polgármester.

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés