HAZA KULTÚRA Komáromi Ördöngősök a tv-ben

Komáromi Ördöngősök a tv-ben

1166
hirdetés

A nagy népszerűségnek örvendő Fölszállott a páva néptánc – és népzenei vetélkedő selejtezőjében nemcsak magyarországi, hanem határon túli nemzetiségi csoportok, szólisták is megmérettethetik magukat.

A gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence. A hangszeres szólisták, hangszeregyüttesek és zenekarok közül az elődöntő élő adásában folytathatja a versenyt a komáromi az Ördöngős Népzenetanoda zenekara.
A komáromi csapat felkészítője Korpás Éva (ének) és Horsa István (zenekar) volt, tagjai Janovszki Csenge (ének), Kozma János (hegedű), Méhes Mihály (kontra), Horsa Borbála (cselló) és Méhes Gergely (nagybőgő).

DUNATÁJ HETILAP 44/2019

hirdetés
Previous articleBejelentették, milyen néven indul az MKP-Összefogás-Magyar Fórum alkotta szövetség a választásokon
Next articleSzépkorúak köszöntése Csicsón