HAZA HÍR-MIX Komáromi Kulturális Nyár: sokféle igényt kielégítő műsorözön széleskörű összefogással és újdonságokkal

Komáromi Kulturális Nyár: sokféle igényt kielégítő műsorözön széleskörű összefogással és újdonságokkal

1075
hirdetés

A június 1-től augusztus végéig tartó Komáromi Kulturális Nyár rendezvénysorozat kapcsán tartottak közös sajtótájékoztatót a műsorszervező intézmények és társulások képviselői május 19-én a Városházán. A pandémiás kényszerszünet után, több helyszínen majd a családok aprajának és nagyjának különféle igényeit kielégítő műsorokkal szolgálnak, amelyekről a belvárosi plakátokon, szórólapokon, továbbá Komárom Város honlapján, illetve facebookos oldalán is részletes tájékoztatást nyújtanak.

A sajtótájékoztatón Keszegh Béla – Komárom polgármestere, Klemen Terézia – az idén 10 éves Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke, Lakatos Róbert – az Egressy Béni Művelődési Központ igazgatója, Varga Emese – a Jókai Színház művészeti vezetője, Jozef Černek – a Matica Slovenská helyi szervezetének elnöke, valamint a Szinnyei József Könyvtár képviseletében, Fabó Mária igazgató megbetegedése miatt a kollégája, Demčik Norbert és Ferenczi Zsolt, a Wine Garden tulajdonosa szólt a műsorözön részleteiről.

Keszegh Béla polgármester elöljáróban örömmel nyugtázta, hogy egyre szorosabb az együttműködés a „régi motoros“ és a hozzájuk csatlakozó „újonc“ műsorszervezők között, s a gyümölcsöző összmunkájuknak a helyi lakosok lehetnek a legnagyobb nyertesei. Az Egressy Béni VMK próbál „átfogó kapocsként“ részt venni a sok program koordinálásában, hiszen közös érdek, hogy az érintett intézmények és szervezetek ne egyidőben, egymással versengve, hanem egymás kínálatát kiegészítve tevékenykedjenek. Ezért a további műsorszervezőket is arra kérte, hogy a tervezett programjaikról az mskskomarno.vmkkomarom.media@gmail.com e-mail címen folyamatosan értesítsék Kiss Rékát, a VMK sajtókapcsolatokért felelős referensét.

Mint mondta: a sajtótájékoztatón nem céljuk az összes tervezett műsor felsorolása, ahelyett a három havi kínálat előzöngéjét, a május 28-29-én megrendezendő gyermeknapi banzájt emelte ki: szombaton a Jókai Színház előtti téren „áll majd a bál“, amibe a város ezer gombóc ingyenes fagyival is beszáll. A vasárnapi családi programok, például a kézműves foglalkozások, ügyességi versenyek, meseolvasások, játszóházi becsalik… lebonyolításába pedig a Villa Camarum Polgári Társuláson kívül a Szabadidőközpont, a Művészeti Alapiskola, a Szinnyei József Könyvtár, a Regionális Művelődési Központ is besegít, a résztvevő lurkók pedig sajátkészítésű könyvjelzőkkel, manócskákkal és további emléktárgyakkal térhetnek haza. A részleteket majd a város és a VMK oldalain teszik közzé… Ugyancsak kiemelte a portálunk által is reklámozott HashtagKN – Mutasd meg magad elnevezésű, új kezdeményezést, amely célja bemutatkozási lehetőséget kínálni az ifjú tehetségeknek. Nos, a reméltnél sokkal többen, köztük hazai tehetséges zenekarok is jelentkeztek a szabad ég alatt zajló megmérettetésre, amire több alkalommal a Klapka téren kerül sor.

Lakatos Róbert VMK – igazgató kijelentette: „A pandémia kissé átformálta a gondolkodásunkat, ezért új utakon kell elérni a közönséget. A célunk az, hogy a munkánkat összehangolva, felfelé ívelő kulturális pályára tegyük a városunkat“. Kiemelte a június 24-25-én megrendezendő II. Komáromi Jazzpikniket, amire majd a Tiszti Pavilon részben nemrég felújított amfiteátrumában kerül sor. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Wine Garden szervezésében, a VI. bástyában ugyanakkor lesz a másik közkedvelt rendezvény, amely Borászok a bástyák alatt néven fut. A továbbiakban pedig a „dzsesszes borozgatásnak“ majd a HashtagKN-es fordulókkal kell versengenie a közönségért. A műsorok koordinálás terén tehát még bőven akad javítanivaló… Az viszont örvendetes, hogy a pandémiás kényszerszünet után, idén június 14-19. között végre megvalósulhatnak az 57. Jókai Napok, amelyek részleteit két héten belül ígérte a direktor.

Klemen Terézia, az idén 10 éves Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke bejelentette az általa immár tizedszer megrendezendő Lehár Nyárral kapcsolatos változásokat: a jubileum alkalmából, az előző években megszokott 9 helyett idén 10 ingyenesen élvezhető, nyári koncerttel örvendeztetik meg a közönséget – az eddig megszokott Klapka tér helyett a TP fedett amfiteátrumában, ahol sokan foglalhatnak helyet, s az eső sem riasztja el a hallgatóságot. Megjegyezte: a nagykoncertek előtt teret adnak az ifjú tehetségeknek és a Komáromi Művészeti Alapiskola új zenekarának is. (A rendezvénysorozat programja e cikk végén olvasható.) Október 21-én pedig az „Egressyben” megvalósuló, nagyszabású operett- és musicalgálára várják a zenebarátokat, ekképp megkoronázva a tízéves tevékenységüket. A helyszínen bemutatta a korábban Margitay Zoltánnal közösen megjelentetett Az operettkirály – Lehár Ferenc életútja című közös kötetük nemrég megjelent hangoskönyv-változatát, amelyen rajta kívül Nagy Ibolya operett-primadonna is közreműködik.

Varga Emese egyebek mellett tudatta, hogy a Jókai Színház az aktuális évadban még két bemutatót tart: június 10-én 19 órától a Tóthék című Örkény-darabot, a Benkő Géza Stúdiószínpadon pedig Tóth Attila Mindennapi tenyerünket című nyomoreszkjét, amit Telihay Péter rendez. Az utóbbit a szerző, aki hosszú évekig volt a komáromi társulat tagja, jóbarátja, Benkő Géza emlékére írta. Továbbá augusztus 16-án a TP szabadtéri színpadán is bemutatják a kőszínházban nagy sikerrel játszott A beszélő köntös című Mikszáth-Lakatos-Laboda-művet, amelyet Gál Tamás rendezett és Varga Emese alkalmazott színpadra. Ezen a nyáron sem marad el az „Egressyvel“ közösen megrendezendő, szórakoztató műsorral színesített Bérletek éjszakája. Aztán a jubileumi 70- évadra készülődnek…

Fabó Mária, a Szinnyei József Könyvtár igazgatója távollétében a kollégája, Demčik Norbert arról beszélt, hogy még május végén író-olvasó találkozót tartanak a két helyi magyar alapiskolába ellátogató jeles költővel, Varró Dániellel, majd Daniela Kapitáňová íróval. Júniusban az irodalom határok nélkül című sorozatuk keretében Daniel Hevier író-költőt fogadják. A városszerte több helyszínen megrendezendő Szinnyei Szalonuk vendégei között pedig helyet kapott Magyary Ágnes író, Grecsó Krisztián író, H. Tóth Ildikó műfordító és Juhász Rokko író, költő, performer. Azt is elárulta: júliusban és augusztusban majd javarészt a költözés előtti előkészületekkel töltik az idejüket, de közben Jenei Gabriella és Ölveczki Katalin gyermekfoglalkozásokat is tart majd a vakációzó nebulóknak. A teljes felújítás alatt álló, Kikötő lakótelepi főépületük ünnepélyes átadására szeptember 1-én kerül sor. Miután a polgármester dícsérte a folyamatos könyvállomány-bővítésüket, Norbert a médián keresztül megköszönte a bel- és külföldi könyvadományokat.

Ferenczi Zsolt amellett, hogy az érdeklődőket meghívta az egyre nagyobb sikernek örvendő Jazz és bor a bástyák alatt, illetve a Borászok a bástyák alatt című rendezvényeikre, egy általuk szervezendő újdonságot is bejelentette: augusztus 12-13-án először tartják meg a Komáromi Sörnapokat, amely során több emlékzenekar idézi a hajdani nívós slágereket. Mint mondta: a Heineken sörgyárral együtt azt tervezik, hogy ha sikeres lesz ez a kisebb fesztiváljuk, akkor a későbbiekben, tágasabb helyszínen nagyszabású dél-szlovákiai sörfesztivált rendeznek.

Jozef Černek örömmel tudatta, hogy egész Szlovákiából egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a Slovenskí rebeli folkegyüttesük produkciói iránt. Mivel évente csak nyolcszor tudnak más helyszínekre utazni, ezért a további helységekből buszokkal Komáromba érkező közönségüknek erődlátogatással, fürdőzéssel és egyebekkel összekötött, egésznapos programokat szerveznek. Ekképp a turizmus fellendüléséhez is hozzájárulnak. Egyúttal az érdeklődőket meghívta a Komáromi Napok alatt megnyílt hidegháborús múzeumukba, amelyet a Matica-székház alagsorában rendeztek be.

Végül Kiss Réka kapott szót, aki a családok figyelmét felhívta a Villa Camarum és más társszervezők által augusztus 28-án 14 órától több belvárosi helyszínen megrendezendő VII. Komálom Gyerkőcfesztiválra. A dolgozó szülők válláról pedig ismét többféle gyermektáboruk létével veszik le a gyermek-megőrzés terhét. Minderről és a folyamatosan bővülő nyári programokról az említett felületeken és a Ma7 HOL-MI rovatában is olvashatnak.

10 ÉV – 10 KONCERT: a 10. Lehár Nyár programja:

2022. 06. 26 – Last Blues Band zenekar koncertje

2022. 07. 03 – A Komáromi Zeneiskola Gentleman’s vonószenekara + DJ Szemi & Sipos Dávid sax

2022. 07.10 – Primadonnák estje + Zemplényi Zsófia hegedűszólója

2022. 07. 17 – Black& White – Bertók Tóth Kati és családja

2022 .07. 24 – Tenorok estje + Beugrók zenekar

2022. 07. 31 – Černansky Rudolf alias Čeku előadói estje

2022. 08. 07 – Memória Társulat nosztalgiakoncertje

2022. 08. 14 – Carpedante Music zenekar koncertje

2022. 08. 21 – Lukáč Anikó musicalbemutatója + Bernáth Tamás zenés előadói estje

2022. 08. 28 – Tequila Show Band nyárzáró koncertje

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés