Kezdőlap HÍR-MIX Komáromi kommandós áll az EU, Svájc, Norvégia és Izland terrorelhárítóinak élén

Komáromi kommandós áll az EU, Svájc, Norvégia és Izland terrorelhárítóinak élén

2339
MEGOSZTÁS

Az ATLAS parancsnoka Hamran István lett

Az ATLAS nevet viselő nemzetközi speciális terroristaelhárító szövetség 38 állam kiemelkedő tevékenységet folytató rendőri egységének parancsnokává választották a Helsinkiben megtartott kongresszusán a szlovák Lynx Commando parancsnokát, Hamran Istvánt. A döntés indoklásában a javaslatot készítők kiemelték, hogy a szlovák egység kiemelkedő eredményeket ért el hazai és nemzetközi szinten is.

A terror-elhárítási nemzetközi szövetség parancsnokát öt évre választják. Korábban ezt a tisztséget belga, holland, német és osztrák, a speciális egységek parancsnokai töltötték be. A szlovákiai egység a rendszerváltást követően alakult meg, mint gyorsbevetésű egység, amelynek bevetési területe Szlovákia egészére terjedt ki. Feladata lényegében ugyanaz volt, mint a Lynx Commandóé, vagyis a legveszélyesebb és legösszetettebb biztonsági helyzet megoldása. Ilyennek voltak az emberrablások, szervezett gépjárműlopások, a szervezett bűnözői csoportok és szándékos bűncselekmények tetteseinek elfogása földön, vízben levegőben.
A Lynx Commadó jelenlegi parancsnoka mindvégig komárominak vallja magát és a város hírnevét nemzetközi bevetési bemutatókkal gazdagítja. Neki köszönhetően nemzetközi túszmentési akciót rendeztek a gútai Schola Privata Szakközépiskolában, illetve az állami vezetők részvételével megtartott, ugyancsak nemzetközi bevetési bemutató a komáromi várban. Hamran István kinevezése egyben a szlovák commandó munkájának, eredményeinek az elismerését is jelenti.

 

DUNATÁJ HETILAP 41/2019

KÉP: dunataj.sk

hirdetés