HAZA AUTÓVILÁG Komáromi autótesztelő: Peugeot XY 1.6 e-HDi: Bíbor szépség

Komáromi autótesztelő: Peugeot XY 1.6 e-HDi: Bíbor szépség

1380
hirdetés

01A francia gyár „kétszázas” sikerszériájának immár negyedik tagja érdemesnek találtatott arra, hogy egy exkluzív változat is készüljön belőle. Ez lett az XY, amely felvállaltan prémium szegmensű kisautónak szeretne tűnni – és annak is tűnik. Erről egyhetes tesztünk objektív és szubjektív tapasztalatai egyaránt meggyőztek bennünket.

Alaktan

A szubjektívek azért, mert a kis oroszlános iránt óriási volt az érdeklődés. Volt, aki a karosszéria „bíbor éjszaka” (Purple Night) színét csodálta meg, volt, aki az attraktívan rácsozott maszkot, mások a kívül-belül szokatlan architektúrájú fényszórókat, a sötét hátsó ablakokat vagy a gazdag krómozást. De a legtöbben – az egész autót, úgy, ahogy volt. Igaz, olyanok is akadtak, akik a hátsó ajtókat keresték, ám ez a reprezentatív széria kizárólag háromajtós… Az XY védjegyet a formatervezők mesterien komponálták bele a hátsó oszlopokba; a hosszúkás embléma az ablakok alsó krómkeretének effektív lezárása is egyben. A mindössze 100 eurónyi pluszba kerülő, 17 hüvelykes Noir Onyx alufelnik közepét a karosszériával azonos színű kör díszíti – szóval tényleg volt mit nézni ezen az autón. S amit talán nehezebb észrevenni, de mindenképpen javítja a vizuális összhatást: a nyomtávot elöl 10, hátul 20 mm-rel megnövelték az ötajtósokéhoz képest, aminek köszönhetően a karosszéria dinamikusabbnak, „terpesztősebbnek” tűnik.

Belvilág

Itt a szenzációsan formázott elülső ülések tűnnek szembe elsőként, majd az alapmodellek zongoralakkozású felületeit felváltó króm és szálcsiszolt alumínium. A lyukacsos fémpedálok is elnézhetetlenek, és természetesen a bőrrel sem spóroltak ennél a verziónál. Az ülések például alapáron is részben bőrkárpitozásúak, tesztautónké azonban – opcióként – teljes egészében ilyenek voltak.   A csapott – és itt szintén bőrborítású – volánról már sokat írtunk a korábbi 208-asok tesztjei során; most csak annyit teszünk hozzá, hogy az XY verzióé háromküllős, alul decens fémbetéttel. A héthüvelykes érintőképernyő a szokásos adatokat közvetíti, beleértve a feláras navigációét, de itt kell beállítani például a szintén opciós parkolóautomata  üzemmódját is. Az autó ezt követően önkormányzással beáll  az út jobb vagy bal oldalán fellelt résbe, sőt ugyanígy ki is manőverezik onnan! Utóbbi esetben a sofőrnek csak az előre- és hátramenetet kell váltogatni, a parkolókamera jelzései alapján.

Ami a térkínálatot illeti, a kompakt kiskocsik átlaga – beleértve a háromajtósokra jellemző hátsó szektort, illetve annak megközelíthetőségét is. A koffer szintén átlagos, de jól kihasználható, bár a küszöbe kissé magas. Bővítésekor tekintélyes fenékküszöb keletkezik, viszont gyári csomagolású mosógépet nem ilyen autóval szoktak hazaszállítani. Ja és hogy el ne felejtsük: az egész enteriőrt egy hatalmas (és alapáras) panoráma üvegtetőn át ragyogja be a napfény…

Az országúton

Az XY széria 2-2 benzin- és dízelmotorral kapható, tesztautónkat az erősebbik gázolajos mozgatta. Kis fordulaton erőtlen és némileg hajlamos a lefulladásra, de nagyjából 1500 felett már érezni az erejét és a nyomatékát. Mindkettő elégséges ehhez az autóhoz, ráadásul a hatfokozatú kézi váltónak köszönhetően jól be is osztható. Ami viszont itt a legnagyobb figyelmet érdemli, az a PSA konszern által kifejlesztett új típusú start-stop rendszer. Szintén többször írtunk már róla, most tehát csak a leglényegesebb: az e-HDi nem az önindítót, magyarul a startert, hanem a megfordítható üzemmódúvá átépített áramfejlesztőt, ugyancsak magyarul az alternátort használja a lámpánál leállított motor újbóli beröffentéséhez. A művelet ezért jóval gyorsabb és simább, mivel az alternátor sokkal  magasabb fordulatszámon dolgozik.  A gyártó papíron 400 milliszekundumban, most tényleg magyarul nem egészen fél másodpercben adja meg az újraindítás időtartamát. A rendszert ráadásul úgy hangolták, hogy – üresjáratba kapcsolva és a kuplungot felengedve – már menet közben, az utolsó métereken gurulva leállítja a motort, tovább csökkentve ezzel a fogyasztást. Sajnos, a gyári adat ezzel együtt sem hozható, de vegyes forgalmú és terhelésű tesztünk tapasztalatai alapján 4 és fél literbe bele lehet férni. És egy ilyen szép autónál fél litert elcsalni talán nem olyan nagy bűn…

 

Vas Gyula

(A szerző felvételei)

 

ADATLAP
Hengerűrtartalom:         1560 cm3
Teljesítmény: 84 kW (115 LE)/3600min-1
Nyomaték: 270 (285) Nm/1750min-1
Sebességváltó: hatfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 190 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,7 s
Csomagtér: 285–1152 l
Gyári átlagfogyasztás: 3,8 l/100 km
Tesztfogyasztás:  4,4 l/100 km
CO2-kibocsátás:  99 g/km
Ár: 20 250 euró
Az XY alapmodell ára: 17 850 euró

[nggallery id=103]

hirdetés
Previous articleRECEPTEK: Petrezselymes csirkelepény párolt rizzsel
Next articleA szőlőtelepítésről