HAZA HÍR-MIX Komáromban jövőre, Gútán 2019-ben lesz új üzletháza a LIDL-nek

Komáromban jövőre, Gútán 2019-ben lesz új üzletháza a LIDL-nek

2491
hirdetés

Komáromban már folyik a telekrendezés és az építőipari szakáruház mellett, a valamikori Hydrostav telephelyén hamarosan megépül Komárom második Lidl áruháza, amely az üzletlánc új koncepciója szerint nagyobb lesz, mint a mostani belvárosi. Hasonló nagyságú, mintegy 2 000 m2 alapterületű lesz a gútai üzletház is, amely több évig tartó tárgyalások után épülhet meg.

A gútai önkormányzat legutóbbi ülésén elfogadta a LIDL üzletlánc gútai megépítésére vonatkozó kérvényt. A pozsonyi Sedus Group vállalat számára jóváhagyta a közvetlen telekértékesítést. Ennek értelmében eladásra kerül a Templom tér 32-es szám alatt lévő városi tulajdonban levő irodaépület és a közvetlen környékén magántulajdonban levő épületek. Az irodaépület és a hozzátartozó telkek becslői vélemény szerint mintegy 433 ezer eurót érnek, a közvetítő cég pedig 480 ezerért vásárolná meg ezeket. A testület végül 501 ezer eurós vételárat hagyott jóvá. Azonban jó esetben is csak 2018. június 30-a után kerülhet sor az ingatlan lebontására, mert a szeptembertől kezdődő iskolaévben itt kapott helyet az idén felújításra kerülő Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont néhány tanterme. Az irodaépület jelenlegi bérlőkinek pedig kellő idejük lesz új helyet keresni. Az 1967-ben emelt épületben van a székhelye a városi tulajdonban lévő Gúta TV-nek, a nagymegyeri kábeltévé-szolgáltatónak, a Kolbyt városi hőszolgáltatónak, valamint egy fodrászatnak, fényképészetnek, ügyvédi irodának és internetszolgáltatónak is. Itt kapott helyet továbbá a horgászszövetség, a Szlovák Kultúra Társulata, valamint egy védett műhely is. A város vezetősége vállalta, hogy az érintetteket hozzásegíti új telephelyek megleléséhez. A tervezet szerint a kétezer négyzetméter alapterületű üzletházhoz mintegy százhúsz parkolóhely is tartozik majd. A LIDL vezetősége szerint a tényleges építkezés megkezdésére még több hónapot kell várni, hiszen a telekeladás csupán jövő nyártól érvényes. Ekkor kerülhet sor az irodaépület lebontására és a végső telekrendezésre. Az építési engedély kiadásától függően a munkálatokra legkorábban 2018 őszén, az üzletház megnyitására pedig 2019-ben kerülhet sor.

DUNATÁJ HETILAP 28/2017

hirdetés