HAZA DUNATÁJ Komáromban azbesztügyben tovább folyik a „sumákolás”

Komáromban azbesztügyben tovább folyik a „sumákolás”

1363
hirdetés

Túl gyermeteg magyarázkodás, vagy szándékos tényhamisítás?

Félelmetesen naivra, de inkább dilettánsra sikeredett a komáromi önkormányzat múlt hét csütörtökén az „azbesztüggyel” kapcsolatos magyarázkodása. Mint ismeretes, jelenleg három ügy van vizsgálat alatt. Az első a romák által tönkretett, majd a beilleszkedésre képtelen lakosok kilakoltatása után lebontott épületé, a második az ivóvízkutak környezetében, az Erzsébet szigeten létesítendő parkolóké – ezek altalaját palatörmelékekben gazdag sittel töltötték fel –, majd a gadóci volt mezőgazdasági épület területéről az éjszaka leple alatt „ellopott”, ugyancsak palát, azaz azbesztet tartalmazó sitt elhordása.

Az azbesztügyben többen is felszólaltak, abban a tudatban, hogy a rendőrség, ügyészség ezúttal is kiadja majd a határozatot: Skutok sa nestal (Nem történt bűncselekmény)! Pedig történt, mert a hazai és a nemzetközi előírásokat – vélhetően nem szándékosan, hanem az ismeretek hiányában – többször is megsértették. A vízművek épületének környékén lakók egyik képviselője fel is szólalt a közgyűlésen és köszönetet mondott a romák épületének lebontásáért. Ezt lapunk is megtette, sőt példamutatónak tartotta, viszont akkor még nem tudtuk, hogy az épület egy részét palatető védte, annak lebontása viszont certifikátummal rendelkező építészeti csoport kizárólagos joga, nem pedig a markológép kezelőjéé. Ugyancsak furcsa magyarázkodás volt hallható a gadóci lerakat és a Slovnaft benzinkút mögötti valamikor mosoda telephelyén levő sitt társtulajdonosáé. Vélhetően
innét vásárolták meg a hivatalos építési engedély nélküli szigeti parkolókba kiszállított törmelékeket, miközben a városi rendőrség mögött, a városi tulajdonban levő törmelékeket ingyen is elvihették volna. A felszólaló állítása szerint ismeretlen tettesek, szándékosan vitték ki a szigetbe a palatörmelékeket, hogy azt kiszórva, fertőzzék a telepet. A palatörmelékek azonban 30 cm mélyen is találhatók voltak, amit ugyebár nem nehéz elképzelni, hogy valaki szándékosan vitte volna ki a 60-80 kg-nyi azbesztet. Furcsa viszont, hogy a telephelyükön felhalmozott sittben jócskán volt paladarab. Még nevetségesebb az az állítás, miszerint a gadóci telepre ismeretlenek szállították a palát tartalmazó sittet, illetve szállították el. A kérdés, hogy hova? Mert pala tartalmú sittet csak egy érsekújvári megsemmisítő telep fogadhat be, erre viszont nincs bizonyíték.

Érdeklődéssel várjuk a rendőrségi vizsgálat lezárását és a komáromi ügyészség állásfoglalását.

 

DUNATÁJ HETILAP 45/2019

hirdetés
Previous articlePS/SPOLU Magyar platforma bemutatta ma a jelöltlistáját
Next articleEgészség és forradalom – egy izgalmas nap az iskolában