HAZA HÍR-MIX Komárom széleskörű nemzetközi összefogással készül a 10. jubileumi Lehár Ferenc Énekversenyre

Komárom széleskörű nemzetközi összefogással készül a 10. jubileumi Lehár Ferenc Énekversenyre

675
hirdetés

lehár1Lehár Ferenc, a Vígözvegy, a Cigányszerelem, a Mosoly országa és sok más ma is népszerű operett szerzője, 1870. április 30-án született Komáromban. Idén már születésének 143. évfordulójára emlékezünk. Komárom város és környéke büszkén ápolja a közkedvelt és világhírű zeneszerző emlékét. Emlékhelyei közé tartozik a nevét viselő impozáns park a zeneszerző szobrával, amely Emil Venkov szobrászművész alkotása, a Lehár- emlékszoba a múzeumban, a fesztiválok és a háromévente megrendezendő nemzetközi énekverseny. Az első dalversenyt 1989-ben rendezte meg a város széleskörű összefogással és tegyük hozzá, nagy sikerrel. A mostani, immár 10. nemzetközi énekverseny 2013. október 22. és 24. között kerül megrendezésre különböző helyszíneken, természetesen Komáromban is. Az előző évfolyamokhoz képest lényeges pozitív változásokat vezetnek be a népszerű és a várost jól prezentáló énekverseny megrendezésénél.

-A változásokról és az énekverseny rendezéséről Varga Annától, a Komáromi Városi Művelődési Központ igazgatónőjétől érdeklődtem, hiszen ők a verseny egyik rendezői. -Az előkészületek már javában folynak. Örülünk annak, hogy már a 9. évfolyamnál sikerült a versenyt igazán nemzetközi jelentőségűvé tenni. Ennek szellemében készülünk a 10. jubileumi énekversenyre. Az énekverseny kiírásának a feltételei szerint versenyezni a primadonna szóló, bonviván szóló és a szubrett-buffo duó kategóriákban lehet, férfiaknak 18-35 évig, nőknek 18-30 évig. Az énekverseny szervezője Komárom város önkormányzata és a városi művelődési központ. Számolunk azzal, hgoy versenyt támogatja a Szlovák Köztársaság Nemzetiségi Kormánybiztosának Hivatala, a Nyitra megyei önkormányzat, a Komárom és Vidéke Célalap és számolunk a helyi vállalkozók, s a Lehár Polgári Társulás támogatásával is. Koprodukciós védnökünk és társrendező lesz a Budapesti Operettszínház Kerényi Miklós Gábor főigazgatóval az élén. Az énekverseny egyik jelentős célkitűzése az operett népszerűsítése, új tehetségek felfedezése, fellépések szervezése a klasszikus operett műfajában. Az előző évfolyamokhoz viszonyítva nagy változás, hogy az énekverseny első, válogató fordulói Pozsonyban, Budapesten, Prágában, Bukarestben, Pétervárott, Kolozsvárott és más városok operettközpontjaiban kerülnek megrendezésre. A jelentkezési lapokat 2013 május végétől a www.opereta-compettion-lehar.sk oldalról lehet letölteni, s minél előbb elküldeni a vmk címére az útmutatás alapján.

-Csak Lehár-dallamok csendülnek fel a verseny során?-Az egyes fordulókban főleg Lehár-áriák és más zeneszerzők áriái hangzanak el, csak a döntő során csendülnek fel kötelező Lehár-dalok zenekari kísérettel. Így számolunk, hogy a 3. fordulóban 4-5 primadonna, 4-5 bonviván és 3-4 duett vesz részt. Itt is változás lesz az előző évfolyamokhoz viszonyítva. Az első válogató fordulók után a nyilvános középdöntő idén októberben közönség jelenlétében a vmk nagytermében vagy a Tiszti pavilon dísztermében kerül megrendezésre. A döntő és a gálaműsor (gazdasági okokból) a Budapesti Operettszínházban lesz. A gálaműsorra Budapestre Komáromból és környékéről is szervezünk közönséget. A 3. kör résztvetőit és a győzteseket értékes ajándékok és pénzjutalmak várják. Az énekversenyt egy 7-tagú, neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri fogja értékelni.

-A részletes tájékoztató végén még mit szeretne megemlíteni a 10. jubileumi Nemzetközi Lehár Ferenc Énekversennyel kapcsolatban?-Szeretnénk teljesíteni a dalverseny egyik fő célitűzését, az ifjú nemzedék zenei műveltségének fejlesztését, s az új tehetségek felfedezését az operettszínházak és a zenés színpadok számára. Reményeink szerint az immár tizedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Lehár Ferenc Énekverseny széleskörű nemzetközi összefogással a közönség és az operettrajongók számára az operetténeklés igazi ünnepe lesz.

 

Dr. Bende István

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleRossz hír: Nem áll össze újra az ABBA
Next articleNyílt levél Orosch János érsekhez