HAZA HÍR-MIX Komárom Stubendek Lászlóra szavazott

Komárom Stubendek Lászlóra szavazott

782
hirdetés

49966x_305_210Stubendek László az egyik legnagyobb nyertese az önkormányzati választásoknak: a független polgármesterjelölt maga mögé utasította Czíria Attilát, az MKP – Most-Híd jelöltjét és a jelenlegi polgármestert, a szintén függetlenként induló Marek Antont, így Komáromot az elkövetkező négy évben ő irányíthatja.

Komáromban az országos eredményekhez képest nagyon lassan érkeztek be az eredmények a központi számlálóbizottsághoz. Nem sokkal fél három után azonban felgyorsultak az események: immár hivatalos eredményként közölhetjük, hogy a komáromi „magyar-magyar versenyt” Stubendek László, független jelölt nyerte meg Czíria Attilával, az MKP – Most-Híd polgármesterjelöltjével szemben. Stubendek László a komáromi polgármester-választáson 3877 szavazattal végzett az első helyen.
„Ezt a mai estét Komárom város minden polgárának a győzelmeként értékelem, mert megmutatták, hogy a város érdeke és jövője fontosabb, mint egyes pártérdekek. Merem remélni, hogy a jövendő arról szól, hogy elfelejtjük azt a szót, hogy ellenzék és mindenki a közösségért, a városért, a város lakosságának boldogulásáért fog dolgozni” – fogalmazott Komárom frissen megválasztott polgármestere a Felvidék.ma-nak.
Stubendek eredményváróján egyébként érthetően jó volt a hangulat. „A komáromiak olyat tettek, amit eddig még nem, minden képviselőnek kötelessége a komáromi polgárra felnézni és azt kiszolgálni a jövőben – nyilatkozta Viola Pál nyugalmazott ideggyógyász portálunknak.
A választáson Komárom lakói a pártérdekek fölé helyezték a város boldogulását – vélekedett Csémy Olivér, komáromi építész, aki szerint Stubendek kampánycsapata mindent megtett a győzelemért. „Büszke vagyok erre a csapatra, megmondom őszintén, erre az eredményre számítottam” – jegyezte meg.
Ennél sokkal borúsabb volt a hangulat az MKP – Most-Híd szombat esti közös rendezvényén. Czíria Attila és csapata egyelőre nem kívánt nyilatkozni portálunknak. Mind mondták, vasárnap délelőtt, az eredmények biztos tudatában állnak majd a sajtó rendelkezésére.
Komáromban egyébként a várakozásokkal ellentétben sokkal kevesebben mentek el szavazni: csupán a választásra jogosultak 34,60 százaléka járult az urnákhoz. (A 30 362 szavazóból mindössze 10 508-an adták le a voksukat.)

Komárom a számok tükrében
A felvidéki magyarság bástyájának számító Komáromban a független jelöltek taroltak. Az MKP – Most-Híd közös listájáról mindössze nyolc képviselő jutott be a huszonöt tagú képviselő-testületbe (sorrendben: Varga Tamás, Ipóth Szilárd, Andruskó Imre, ifj. Batta György, Bastrnák Tibor, Feszty Zsolt, Szabó Béla, Korpás Péter). Hozzájuk csatlakozhat – szintén a két párt közös listájáról – Hortai Éva, aki csupán azért kerülhet be a testületbe, mert a képviselőjelöltként is induló (és mandátumot szerző) Stubendek László a polgármesteri címért folytatott küzdelmet megnyerte.
Komárom legnépszerűbb képviselője egyébként szintén egy független jelölt lett: Horváth Attila orvos 2488 szavazattal ebben az összevetésben mindenkit maga mögé utasított. Némiképp meglepő, hogy a Selye János Gimnázium igazgatója, Andruskó Imre (Most-Híd – MKP) csak a tízedik helyen végzett a képviselőjelöltek versenyében. Ennél is gyengébb, de még mandátumot érő helyen (17.) végzett Bastrnák Tibor, Komárom korábbi polgármestere.
A független jelöltek fölényét jelzi az is, hogy a Komáromi Függetlenek Csoportja elnevezésű listáról nyolcan (a már említett Horváthon kívül: Keszegh Béla újságíró, Vetter János iskolaigazgató, Kis Péntek József, tanár-rendező, Keszegh Margit, a Jókai Egyesület elnöke, Bujna Zoltán, ismert világutazó, Kovács Dávid, komáromi blogger és Szénássy Tímea újságíró) is kiérdemelték a szavazók bizalmát.
Ott lesz ugyanakkor a komáromi testületben a polgármesterjelöltként is induló Less Károly, az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés elnöke, Knirs Imre, valamint az eddig hivatalban lévő polgármester, Marek Anton is. Valamennyien független jelöltként indultak.

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleA szlovákok kevésbé elégedettek a rendszerváltással, mint a csehek
Next articleAz önkormányzati választások hivatalos eredményei