HAZA SPORT Komárom két vesztes mérkőzés után, Prievidza ellen győzött

Komárom két vesztes mérkőzés után, Prievidza ellen győzött

997
hirdetés

1372844_482890081810118_1291113260_nA kissé idegesen kezdő hazai játékosok mindenképpen javítani szerettek volna a szombati mérkőzés után. Ennek ellenére a kezdet bizony nem alakult túl rózsásan, hiszen a Prievidza nyerte az első negyedet 20:25-re. A második negyedben a hazai csapat rákapcsolt és a negyedik percben már 26:26-ra egyenlitett. Ettől a pillanattól kezdve már tudták tartani a mérkőzést és a nyolcadik percben Joyner-nek köszönhetően már 43:32-re vezettek a komáromi fiúk. Negyven másodperccel a félidő vége előtt még Guede ugyan dobott egy szép hárompontost, de az csak a 49:37-es szépítésre volt elég.

A harmadik negyedet gyengécskén kezdte a hazai csapat, minek köszönhetően a Prievidza négy percen belül feljött 49:48-ra. Ekkor Rón edző időt kért, miután Kozlík többször is megvillantotta tehetségét, és Stojanovval, valamint Mylessel együtt több labdát is elcsentek az ellenféltől, így ismét előnybe került a hazai csapat (62:54).  Az utolsó negyedben mintha a Prievidza feladta volna a harcot a beindult komáromi csapat ellen, vagy csak az erejük fogyott el, nem tudni, de a negyedik percben már 77:60-ra vezetett a komáromi csapat. Sőt két perccel a mérkőzés lefújása előtt 21 ponttal is. A vendégeknek ekkor már semmi esélyük nem volt behozni a lemaradást és így vereséggel térhettek haza Prievidzára. A végeredmény 85:67 lett.

Gratulálunk!

 

Pinke Noémi

dunataj.sk

hirdetés
Previous articleEmlékezett a Csemadok
Next articleNyugdíjba küldenék Belicát