HAZA RÉGIÓ Kis község apróságainak nagy öröme

Kis község apróságainak nagy öröme

1496
hirdetés

Nem volt ünnepélyes szalagátvágás, csinnadratta, csak Kolozsnéma legapróbb polgárainak mosolya volt a bizonyítéka annak, hogy boldogan vették ismét birtokukba felújított óvodájukat.


– Mindez nem történhetett volna meg Magyarország kormányának hathatós segítsége nélkül, hiszen a község anyagi helyzete nem tette volna lehetővé az épület felújítását. – mondta Szalai Rozália mérnök, Kolozsnéma polgármestere aki így folytatta: – A felújítást a község már évek óta tervezte, benyújtott pályázatai sajnos sikertelenek voltak és önerőből sem tudta megvalósítani a beruházást. Hálásak vagyunk az anyaországnak a Felvidéki óvodafejlesztési program keretében nyújtott segítségért, hogy a mi kis községünk gyermekei egészséges környezetben tanulhatnak anyanyelvükön. Így azután a gyerekeken kívül az egész település örül annak, hogy óvodásaink olyan épületben lehetnek, ahol nincs beázás, s az ablakokon, ajtókon nem fúj be szél. A teljes felújítás 72 605 euróba került, ebből 70 200 eurót a magyar kormány biztosított számunkra.

 

DUNATÁJ HETILAP 15/2018

hirdetés
Previous articleA megkezdett irány jó, de sok meglepetés várhat még a cégvezetésre
Next articleBasilica minor rangot kap a komáromi Szent András-plébániatemplom