Kezdőlap KÜLFÖLD Kína megnyitja egészségügyi szolgáltatási szektorát a magántőke előtt

Kína megnyitja egészségügyi szolgáltatási szektorát a magántőke előtt

56
MEGOSZTÁS

A kínai kormány átfogó gazdasági reformjának részeként megnyitja egészségügyi szolgáltatási szektorát a magántőke előtt, megszüntetve ezzel az állam monopóliumát – jelentette be a kabinet a hét elején.

    A kormány közleményét a Cajcsing gazdasági és pénzügyi napilap idézi. A cikk szerint a döntés értelmében a jövőben lehetővé válik, hogy a vállalatok, jótékonysági szervezetek, alapítványok és kereskedelmi alapon működő biztosítócégek befektetést kezdeményezzenek az egészségügyi iparban.
    A Pekingi Egyetem Cajcsingnak nyilatkozó professzora, a reformterv kidolgozásában részt vevő Liu Kuo-an kiemelte: a teljes iparág nyitva áll a magántőke előtt, nemcsak új szervezetek létrehozására van lehetőség, hanem a meglévők átalakításában is részt vehetnek. A reform az állami monopólium megtörését hozhatja – fogalmazott Liu, hozzátéve: a piacot uraló állami támogatású kórházak monopolhelyzetének megváltoztatása nagy kihívás, de a kormány jól célzott politikákkal segíti az “üvegfalak” áttörését.
    Kiemelten segítik majd a non-profit egészségügyi szervezetek megalapítását – áll a dokumentumban. A kormány támogatja a külföldi cégek nagyobb piaci szerepvállalását is. Egy kísérleti projekt részeként kijelölt városokban a teljes mértékben külföldi tulajdonban lévő vállalatok felállítása is lehetővé válik, s a programot sikere esetén fokozatosan kiterjesztik majd az egész ország területére.
    A kormány további reformlépésként a magánkórházak árszabásának liberalizálását is bejelentette, a magas orvosi költségek letörésének első lépéseként. Az egészségügyi szektor számára a jövőben központi forrásból pénzügyi támogatást nyújtanak majd, s annak bővülését adókedvezményekkel is segítik.
    A kínai egészségügyi piac reformja 2009-ben kezdődött, ez a márciusban beiktatott új kormány kiemelt társadalmi reformcéljainak egyike. Az egészségügyi kiadások az Economist Intelligence Unit egy legutóbbi tanulmánya szerint idén a bruttó hazai termék (GDP) 5,4 százalékát tehetik ki, és a becslések szerint 2017-re 5,9 százalékra nőnek.

MTI

hirdetés