HAZA GAZDASÁG Kétmilliárd eurós hiánnyal jóváhagyta a 2017-es költségvetést a pozsonyi parlament

Kétmilliárd eurós hiánnyal jóváhagyta a 2017-es költségvetést a pozsonyi parlament

5887
hirdetés

euro-1557431_640Jóváhagyta kedden a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2017-es költségvetését, amely az ideinél alacsonyabb, 1,29 százalékos, 2,02 milliárd eurós GDP-arányos hiányt tartalmaz.

    A jövő évi büdzsét, közel egyhetes parlamenti vita után, a kabinet által októberben jóváhagyott tervezethez képest apróbb változtatásokkal, 82 igen szavazattal, 62 nem ellenében hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás.
    A 2017-es évi költségvetésről Peter Kazimír, szlovák pénzügyminiszter azt mondta: összeállításakor figyelembe vették a közkiadások hosszú távú fenntarthatóságának elvárását, illetve a kormányprogramban megfogalmazott prioritások teljesítésének igényét is.
    A vitában az ellenzék leginkább azt kritizálta, hogy a költségvetés bevételeinek az elmúlt években tapasztalt jelentős növekedése nem mutatkozott meg az infrastruktúra és a közszolgáltatások javulása terén, és ez a trend várhatóan a továbbiakban is fennmarad. Elhangzott olyan felvetés is, miszerint a kormány történelmi esélyét szalasztotta el annak, hogy nullszaldós költségvetést hagyasson jóvá.
    A jövő évi büdzsé hiánya több mint 6 tized százalékponttal alacsonyabb, mint az idei évre tervezett 1,93 százalékos GDP-arányos deficit, és így sorozatban már a negyedik hiánycsökkentő költségvetés. A dokumentum 2018-ra 0,44 százalékos hiányt, 2019-re pedig 0,16 százalékos deficitet vetít előre.
    A 2017-es költségvetés a GDP-arányos államadósság folyamatos csökkenését feltételezi a következő évekre, a tervek szerint az adósság aránya 2019-re 49,1 százalék lesz.
    A szlovák költségvetés 15,415 milliárd euró bevétellel számol 2017-ben, a kiadási oldalon pedig 17,432 milliárd eurós végösszeg jelenik meg, mindkettő jelentősen magasabb az idénre tervezettnél. A szlovák pénzügyi tárca a gazdaság 3,5 százalékos jövő évi bővülésével, illetve a foglalkoztatottság 1,5 százalékos növekedésével és a munkanélküliségi arány 8,5 százalékosra csökkenésével számolt.
    A jóváhagyott tervezet minden kulcstárcának az ideinél több anyagi forrást juttat.
    A legnagyobb arányban jövőre az oktatási tárcának nő a költségvetési támogatása, az ideihez képest 16,9 százalékkal, 1,43 milliárd euróra emelkedik. Jelentős a védelmi tárca büdzséjének bővülése is, jövőre 990 millió euróból gazdálkodhat, ami több mint 12 százalékkal magasabb összeg az ideinél. Ugyancsak több pénzt kap a belügy és a pénzügyminisztérium is, a növekedés éves mértéke mindkét szaktárca esetében megközelíti a tíz százalékot. A szlovák közlekedésügyi és régiófejlesztési minisztérium költségvetése 2017-ben 5,35 százalékkal lesz magasabb, mint az idén, a tárca így 2,15 milliárd euróból gazdálkodhat. A gazdasági tárca költségvetése 3,9 százalékkal emelkedik az ideihez képest, tervezett kiadásaikat 250 millió euróban szabták meg.
    Viszonylag alacsonyabb arányban nőtt a munka, szociális és családügyi tárca, illetve az agrártárca évi büdzséje, előbbi esetében éves szinten 3,3 százalékkal, 2,25 milliárd euróra, utóbbi esetében 2,9 százalékkal, 1,1 milliárd euróra emelkedett.

MTI

kép: pixabay.com

hirdetés