HAZA HÍR-MIX Jobban ki kell használni a Felvidéken kínálkozó lehetőségeket

Jobban ki kell használni a Felvidéken kínálkozó lehetőségeket

1497
hirdetés

A FIDESZ támogatja az MKP elképzeléseit

Az elmúlt években kivételesen jó kapcsolatot építettünk ki a szlovák kormánnyal, ennek kezdenek beérni a gyümölcsei, de sokkal több a lehetőség a Felvidéken, mint amennyit eddig kihasználtunk – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Magyarország miniszterelnöke kedden Budapesten, miután a Magyar Közösség Pártjának (MKP) delegációjával egyeztetett. Orbán Viktor kiemelte: azért, hogy a lehetőségeket sokkal intenzívebben használják ki, a Fidesz javasolja a magyar kormánynak, hogy hasonlóan a délvidéki és a kárpátaljai gazdaságfejlesztési programhoz, „kössünk megállapodást a felvidéki magyarok közösségével, hogy a jó szlovákmagyar kapcsolatokat a gazdaságfejlesztés területén is ki tudjuk használni”.

A más régiókban összegyűjtött tapasztalatokat felhasználva a siker komoly esélyével indulhatunk, és már az idén is lehetnek jelentős gazdaságfejlesztési források – közölte. A megbeszélésen megvizsgálták, milyen állapotban van a magyarok közössége a Felvidéken, áttekintették a demográfiai, képzési és közigazgatási mutatókat, a regionális fejlesztéseket, és megállapították, hogy „a lehetőségek mögött messze elmarad a valóság”. Elfogadták azt a megközelítést, hogy a magyarság hagyományos kistérségi tagozódása miatt kistérségekre lebontott
programokra van szükség. Az összegző jelentések napokon belül a magyar kormány asztalára kerülnek, így néhány tízmilliárd forintos nagyságrendbenelindulhat a program – magyarázta a Fidesz vezetője. Kitért rá: az egyeztetésen szó volt határátkelők megnyitásáról, hidak, utak építéséről, ez ugyancsak segítheti a gazdasági kapcsolatok fejlődését. Szintén téma volt a magyar nyelv és a magyar nyelvű oktatás helyzete – közölte. Úgy látja, elismeréssel kell adózni a magyar nyelven tanítóknak a Felvidéken, de pénzügyi gondok miatt nem tudnak kellően hatékonyak lenni. A közoktatásban és a felsőoktatásban is jelentős magyar források szükségesek, hogy a magyar nyelv megmaradhasson, és ezeket az elköteleződéseket, valamint a gazdaságfejlesztési programot a magyar gazdaság képes finanszírozni. Orbán Viktor kitért arra: fontos, hogy a Kárpát-medencében élő magyar közösségek politikai szervezeteivel és a magyar pártokkal adott legyen a megfelelő kapcsolatrendszer, és a kormány kapcsolatrendszere nem váltja ki a pártokét. A Fidesz-KDNP szlovákiai, felvidéki partnerszervezete az MKP, „ez így volt, így van és így is lesz” – jelentette ki. A Fidesz elnöke elmondta: felemás érzései vannak, mert egyrészt az MKP szerint nem kapja meg a térség azt a figyelmet, amelyet megérdemelne, másrészt viszont az elmúlt években nagy erőket mozgatott meg a magyar és a szlovák kormány, hogy jó viszonyt alakítsanak ki, és olyan területeket találjanak, ahol az együttműködést semmi sem hátráltatja. Sok megállapodást kötött a két kormány, konkrét lépéseket tettek, amivel javították a még fennálló problémák megoldásának esélyét – fűzte hozzá. Orbán Viktor megítélése szerint jó szlovákmagyar kapcsolatokra van szükség, és arra, hogy mielőbb megvalósuljanak a közös tervek. Megjegyezte: nagyra kell értékelni a szlovák kormány elkötelezettségét, hogy segítséget nyújt a migránsválság kezelésében a déli határon, katonákat és rendőröket is küld oda. Menyhárt József, az MKP elnöke hangsúlyozta: meg kell állítani a felvidéki magyarság fogyását, ehhez gazdasági fellendülés kell a térségben, különben a fiatalok nem maradnak itt. Mint mondta, a gazdaságélénkítő csomag, amelynek megvalósítása még az idén megkezdődhet, a felvidéki kis- és közepes vállalkozásokat segíti. Arról is beszélt, hogy minden kis létszámú iskola megtartását támogatni kell, mert az oktatás a közösségi létet erősíti. A nyelvhasználat is nagyon fontos, és hosszú távú céljuk, hogy a magyar nyelv regionális nyelv legyen – mutatott rá. Az MKP elnöke közölte: minden iskolát meg kell tartani, ez nem lehet gazdasági kérdés, ezeket az intézményeket azonban az adóbevételekből kellene fenntartani, nem várható el, hogy teljes egészében Magyarország tartsa el ezeket. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: „Magyarországon nemzeti kormány van, ez azt jelenti, hogy pénzhiány miatt a Kárpát-medencében magyar nyelvű iskola nem zárhat be”. Kérdésre válaszolva azt is mondta, hogy az MKP „a mi partnerünk”, mert „vegyes párt: feloldódás, magyar párt: megmaradás”, ezért támogatják az MKP-t. Menyhárt József a közelgő szlovákiai megyei választásokat illetően közölte: mozgósítani fogják a magyarságot, két megyében pedig megyeelnökjelöltet is állítanak.

(Forrás: MTI)

hirdetés