HAZA RÉGIÓ Jó ügyért főznek az ifjúságfalvai Lecsófesztiválon

Jó ügyért főznek az ifjúságfalvai Lecsófesztiválon

855
hirdetés

Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Ifjúságfalván a futballpálya mellett a Jótékonysági lecsófesztivál, amely a „Jó ügyért főzünk” szlogent viseli.

d83a1dc32a29d7cef14ee64cc9b1ba4cIsmét nehéz anyagi körülmények között élő és beteg embertársaink megsegítése a cél, amelyet a Kultúra-Agroturisztika-Hagyomány felvállalt. Zászlóvivője, Ham Erika, aki magáénak érzi az elesetteken való segítést.

„Idén egy huszonnégy esztendős gelléri fiatalemberen segítünk. Balázs három évvel ezelőtt motorkerékpárral éppen munkába ment, amikor balesetet szenvedett. Olyan súlyos volt az állapota, hogy kómába esett, de szerencsére fél év után a külföldi kezelések hatására felébredt. Most tolószékre van kényszerülve, és állandó, huszonnégy órás felügyeletre. Édesanyja ápolja. Édesapja két munkahelyen is dolgozik. Van remény a felépülésre, de sajnos az orvosi kezelések nagyon költségesek, önerőből nehezen tudják előteremteni. A család már kimerített minden anyagi lehetőséget, de folytatni kellene a kezeléseket, mert látható eredményei vannak. Kaptak segítséget különféle szervezetektől, valamint a motoros szerveződésektől, azonban további támogatás szükséges.” – nyilatkozta érdeklődésünkre, Ham Erika.

Főzőcsoportok a helyi öteurós hozzájáruláson kívül becsületkasszába is lehet pénzt tenni, az összeget a különféle kezelésekre fordítják. A jótékonykodás mellett ez egy főzőverseny is, ahol is a résztvevő csapatok tetszés szerint bármit főzhetnek, ami a kondérban fő, legyen az ugye lecsó, gulyás, babgulyás.

A csapatok a 0940 740 628-as telefonszámon, e-mailben a ria6525@gmail.com címen vagy Ifjúságfalván a főút melletti Tip-Top büfében. A délelőtt tíztől kezdődő rendezvényen kísérőprogramok várják az érdeklődőket.

Első ízben kerül megrendezésre egy helyszínen a gútai és a komáromi börze. A főzés alatt Pécsi Virág Veronika énekel, de lesznek ifjúsági futballmeccsek, amelyen Galánta, Gúta és Tótmegyer kispályásai mérkőznek egymással. Kiegészítő programként palacsintaevő-, sörivó valamint krumpli-pucoló versenyen bizonyíthatnak a merészebbek. Látványos kutyás bemutatóval készülnek a gútai Kutyakiképző iskola növendékei.

Igazi családi szórakozás ígérkezik, hiszen a kicsik ugrálóvárazhatnak, de lesz arcfestés, pónilovas fogat és kisvonattal is lehet közlekedni. Emellett kézműves-foglalkozások is színesítik a műsort. A főzőversenyen pedig értékes díjak várnak a résztevőkre. A napot utcabál zárja DJ Sipi zenei vezetésével.

-br-

villagutta.sk

hirdetés