HAZA HÍR-MIX Jó hangulatban telt az aratóbál

Jó hangulatban telt az aratóbál

657
hirdetés

A hagyományos aratóbálokat a múltban az aratási munkák elvégzése után tartották, általában július 15-e környékén, ezért szervezik meg Gútán július végén a gabona és a kenyér ünnepét. Ötödik alkalommal szervezték meg az aratóbált Gúta Puruk városrészében, a Szeretlek Gúta Polgári Társulás és társszervezői július 27-én. A program összeállításakor kicsikre és nagyokra egyaránt gondoltak.

Az Egyszer egy királyfi című műsorral a Kuttyomfitty társulat gyermekszínházzal várta a legkisebbeket, akik arcán az őszinte gyermeki öröm tükröződött.

A rendezvényt dr. Viola Miklós a Szeretlek Gúta Polgári Társulás elnöke és Fördős János helyi gazda nyitotta meg. Viola Miklós örömét fejezte ki, hogy idén ismét sikerült, már ötödik alkalommal megszervezni az aratóbált, köszönetét fejezte ki a társszervezőknek, segítőknek, a Millers és a Wakeup csapatának, a gulyást főző önkénteseknek. Fördős János a gazdák nevében szólt, az idei aratásról elmondta: míg mások nyáron a nyaralást várják a gazdák az aratási munkákat tervezik, mert fel kell készíteni a gépeket is, és a logisztikai részt is elő kell készíteni. Az előző évekhez képest idén korán beértek az őszi vetésű gabonák. Az aratás már június második felében megkezdődött. A terméshozam az előző évekhez képest alacsonyabb volt, minőségben sem lett kedvező az eredmény. Sajnos, a learatott hozam 70 százaléka takarmány lett, az időjárás nem kedvezett az elmúlt évben, nagy mennyiségű csapadék esett le rövid idő alatt a télen, túl korán érkezett a tavasz. Bíznak benne, hogy a következő év jobb lesz, ugyanis a mezőgazdaságban 5 év átlagát számolják. Fekete Béla 5 ostorcsattintásával megkezdődött az idei aratóbál.

A gútai aratóbálok része a megszentelt friss gabonából sütött új kenyér kóstolója és a népi kultúrát bemutató program is. Nagy sikerrel lépett fel az alistáli Hajnal Néptáncegyüttes, akiket elkísértek a Szederke és a Csiribiritáncosai is. Műsorukban zömében felvidéki táncokat adtak elő, a csoport Ág Tibor népdalgyűjtő, zenepedagógus emlékét őrzi és hagyatékát ápolja.

A hazai néptáncosok is megörvendeztették a közönséget. A szépkorú hölgyek Margaréta tánccsoportja és a Csemadok mellett működő Kikelet Néptánccsoport a gútaiak büszkesége, akik nagy lelkesedéssel léptek fel.

Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk

hirdetés